A koronavírus-járvány alatt a nyugdíjasok voltak azok, akik elsőként elhagyták a munkaerőpiacot, hiszen veszélyeztetett korcsoportról van szó. Az ő esetükben megtörténhet, hogy nem tudnak visszatérni a munkaerőpiacra.

Sokkal nagyobb mértékben drágultak az élelmiszerek, mint amennyivel nőtt az átlagnyugdíj. A KSH friss adatai szerint a nyugdíjasok úgy érzik, hogy 87 ezer forint a nagyon szűkös megélhetéshez elég, a 290 ezer vagy e feletti összeg pedig az, amiből már jól meg lehet élni.

Hegyesiné Orsós Éva, az Életet az Éveknek Klubszövetség elnöke az ATV Start műsorában kijelentette, hogy mintegy 600 ezer ember él 100 ezer alatti jövedelemből. Az emberek megtanultak ebből gazdálkodni, de felhívta a figyelmet, hogy ezek tavalyi adatok, ebben az évben sokkal súlyosabb volt ezeknek az embereknek a helyzete, hiszen április-májusban rendkívül megugrott az élelmiszerek ára.

Az április adatok szerint az élelmiszerárak 10 százalék körül emelkedtek, ez viszont nem lett beépítve a nyugdíjba. Az elnök elmondta azt is, hogy az áremelkedést a nyugdíjas fogyasztói-kosárnál sokkal jobban érzékelik, hiszen ebben meghatározó szerepe van az élelmiszernek. A másik komoly kiadást az egészség megőrzésével, betegség kezelésével kapcsolatos összegek adják, ez is extra kiadást jelent a fiatalabbakhoz képest. A gyógyszer áremelkedés infláció alatti volt, de nagyon sok olyan egészségügyi szolgáltatás van, amit ha időben akarnak igénybe venni, akkor fizetni kell érte. Sok nyugdíjasnak nincs más bevételi forrása, ezért ezek a kiadások jelentősen megterhelik a nyugdíjat – mondta a műsorban Hegyesiné Orsós Éva.

Elmondása szerint a koronavírus-járvány alatt a nyugdíjasok voltak azok, akik elsőként elhagyták a munkaerőpiacot, hiszen veszélyeztetett korcsoportról van szó. Az ő esetükben megtörténhet, hogy nem tudnak visszatérni. Az elnök arról számolt be, hogy szívesen kimozdulnak a nyugdíjasok, viszont nagyobb rendezvényekre nem szívesen mennek, még mindig félnek a vírustól.

A 13. havi nyugdíj kapcsán Hegyesiné megjegyezte, hogy akiknek kevés a bevételük, azoknak nagyon jól jön, viszont sokakat irritál az, hogy akinek 80 ezer a nyugdíja, 20 ezer pluszt fog kapni, akinek pedig 800 ezer, az 200 ezer pluszt - az elnök szerint ez igazságtalan.

Emlékeztetett, hogy a nyugdíjas szervezetek levelet írtak a kormánynak, hogy a rendkívül alacsony jövedelmű nyugdíjasoknak nyújtsanak segítséget a járvány időszakban. Erre volt az a válasz, hogy jövőre lesz 13. havi nyugdíj, sok érintett pedig úgy reagált, hogy csak annak lesz, aki ezt megéri.

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!