Majdnem egymillió háztartásban rajtol a jövő héten Spanyolországban a rászorulóknak szánt alapjövedelem. Itthon még a gondolatkísérlet is távoli, a kormány inkább az ódivatú munkafogalommal vigasztalja az állás nélkül maradt százezreket – olvasható a Népszavában.

 A mostani gazdasági válság jellege és kezelési módja miatt is más lesz, mint a 2008-as világválság volt.

Egyre több ország látja be ugyanis, hogy gyorsan kell segíteni a munka nélkül maradtakon. Azaz minden olyan gazdasági, társadalmi mentőöv, amely bürokratikus, túlzott célzottsággal választja ki a támogatotti kört, éppen a gyors segítség lehetőségét veti el – hívta fel a figyelmet az Új Egyenlőség podcastjában Büttl Ferenc közgazdász. Valamilyen fajta alapjövedelem bevezetése több országban is felmerült az elmúlt hetekben. Legtovább ebben a spanyol kormány jutott, ahol az első támogatásokat júniustól fizetik 850 ezer leginkább rászoruló háztartásnak.

Azaz nem feltétel nélküli alapjövedelemről van szó, ami anyagi helyzettől függetlenül mindenkinek járna, hanem egyfajta minimumjövedelemről, amelyet csak a rászorulók kapnak majd. Ez azonban mértékét tekintve jelentős lépésnek számít a feltételes alapjövedelem felé vezető úton.

A magyar kormány eközben továbbra is mereven elzárkózik ettől a lehetőségtől. Az ok a munka fogalmának kicsit ódivatú értelmezése. Azaz Orbán Viktorék azt tekintik munkának, aminek során főszabályként alá-fölérendeltségi (foglalkoztatotti) viszonyban dolgoznak munkabérért az emberek. Ez a fogalom azonban kizár több dolgozó réteget is, így például a családtagok ápolását végzőket. A munka fogalmának átalakulását az elmúlt években a digitalizációtól, robotizációtól vártuk, ezt a folyamatot gyorsíthatja fel a mostani gazdasági válság. Ennek egyik oka, hogy a munkanélküliségi hullám elérte a jobb társadalmi érdekérvényesítéssel bíró, nagyvárosi középosztályba tartozókat is. Ők pedig képesek politikai értelemben is megfogalmazni akaratukat.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ