A mezőgazdaság kedvező teljesítményének, valamint a hatékony agrár- és vidékfejlesztési támogatásoknak köszönhetően érdemben javult a mezőgazdaság pénzügyi, jövedelmi helyzete - erről a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára beszélt az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány ünnepi kuratóriumi ülésén, szerdán Budapesten.

Nagy István beszédéről a tárca közleményben tájékoztatta az MTI-t.

A közlemény szerint az államtitkár elmondta: az agráriumban döntő fontosságú volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja (nhp), amelynek forrásaiból a mezőgazdasági vállalkozások kimagasló mértékben részesedtek.

Hozzátette: a „Földet a gazdáknak!" program keretében a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 150 milliárd forintos keretösszeggel indította el a növekedési hitelprogramot azért, hogy a saját forrással nem rendelkező földművesek is tudjanak állami földet vásárolni.

Nagy István kiemelte: a kisebb egyéni gazdaságok forgóeszköz-finanszírozásában jelentős szerepet tölt be az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel, ugyanis 2011-től a program indulásától idén szeptember 30-ig az összes megkötött hitelszerződés több mint 71 százalékában, mintegy 13,7 milliárd forint értékben kötöttek hitelszerződést az egyéni gazdaságok. Hozzátette, hogy az akár 3 éves futamidővel is igénybe vehető folyószámlahitel feltételrendszere augusztus végétől még kedvezőbbé vált: a felvehető hitelösszeg maximuma a duplájára emelkedett, illetve a lezárt üzleti évvel nem rendelkező fiatal mezőgazdasági termelők is 15 millió forint hitelt igényelhetnek a korábbi 10 millió forinttal szemben.

Az államtitkár beszámolt továbbá az FM 2013 második félévétől elérhető kezesi díjtámogatásáról is, amellyel segítik a vállalkozásokat az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kezességvállalásának igénybevételénél, megkönnyítve ezzel a hitelhez jutás lehetőségét. Idén augusztusig a kifizetett kezesi díjtámogatások összege 562 millió forint volt, amely több mint 177,8 milliárd forint összegű hitel felvételét tette lehetővé.