Januártól 15, majd 2016-ban és 2017-ben újabb 5-5 százalékkal emelik a felsőoktatásban dolgozó oktató-kutatók bérét – közölte Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete nem leplezte, hogy csalódott. – írja a naplo.hu.

Balogh László Levente, az érdekképviselet debreceni elnöke szerint be kellene látni, hogy a minőségi felsőoktatáshoz versenyképes bérekre van szükség. – 2008 óta nem emelkedett az ágazatban dolgozók fizetése. Önmagában persze minden béremelés üdvözlendő, de ez sem arányában, sem irányában nem megfelelő. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár néhány héttel ezelőtt bejelentette, a tanársegédek és adjunktusok bérét mintegy 70 ezer forinttal emelik, hiszen ez a két legkiszolgáltatottabb oktatói réteg. Ehhez képest a béremelés még az egyetemi tanári kategóriában sem éri el ezt az összeget, a másik két esetben pedig legfeljebb 20-30 ezer forintos többletet jelent – fogalmazott.

Miután a PhD-ösztöndíjak összege is emelkedik – és a jelenlegi három helyett négy éven át folyósítják –, alig lesz különbség a doktoranduszok, illetve tanársegédek és adjunktusok fizetése között. – Ha PhD-sként az utolsó két évben 180 ezer forint ösztöndíjat kap egy hallgató, majd a disszertációja megszerzése után státuszt kap, nettó 150-160 ezer forintért munkába áll tanársegédként? Méltatlan helyzet fog előállni. Ez konzerválja a jelenlegi helyzetet, ma ugyanis a felsőoktatás nem jelent vonzerőt a tehetséges fiatalok számára, mert a gazdasági szféra jóval kedvezőbb feltételeket és kilátásokat biztosít – mondta.

Feszültséget teremthet

A béremelés érinti az oktatást közvetlenül vagy közvetve segítő, nem oktató dolgozókat is. Balogh László Levente szerint az ilyen munkavállalók jelentős része minimálbért keresett eddig. Most bevezették a felsőoktatási minimálbért, amit 150 ezer forintban határoztak meg. Ezt az intézményeknek kell kigazdálkodniuk. Az efelett keresők (például ügyvivők, adminisztrátorok, technikusok) viszont kimaradnak az emelésből, akárcsak az oktatói státusszal nem rendelkező testnevelő- és nyelvtanárok, mestertanárok. Ez könnyen feszültséget teremthet az intézményekben. A szakszervezeti vezető szerint ezért mind az oktató, mind a nem oktató dolgozók esetében a bérarányok közötti differenciálásra volna szükség.

Számokban

Fizetések évről évre

(ezer forintban)

  2015 2016 2017 2018
egyetemi tanár  437  503  528  554
adjunktus  218 251 264  277
tanársegéd 174  201 211  221

A PhD-ösztöndíj az első két évben 140 ezer forintra, majd 180 ezer forintra emelkedik.

Forrás: naplo.hu