Szigorú szabályokhoz köti a Dunaferr menedzsmentje az otthoni munkavállalást a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetben. A cégvezető, Jevgenyij Tankilevics utasítása szerint csak az maradhat otthon, aki minden harmadik munkanap után kivesz két szabadnapot – írja az Index.

Nem tart sokáig kiszámolni, hogy a cégvezetés által diktált feltételek a legtöbb munkavállaló számára cirka egy hónap otthonmaradást tud engedélyezni, mivel elfogy a fizetett szabadságuk

- írta meg a problémát pár napja a Dunaferr egy névtelenséget kérő, kétségbeesett dolgozója az Indexnek. - Ezután a munkavállaló dönthet arról, hogy bemegy-e dogozni, vagy folytatja a home office-t, és fizeti a munkáltató által erre a napokra nem fizetett járulékok rá eső hányadát."

A szakszervezetek tiltakoznak 

A módosított munkaszerződés tervezetét is elküldte, amely aláírásával a munkavállaló elfogadja, hogy

ÖT NAPOS MUNKAHÉT ESETÉN KÉT NAP, NÉGY VAGY HÁROM NAPOS MUNKAHÉT ESETÉN PEDIG EGY NAP SZABADSÁGOT VESZ KI. 

Olvasónk azt írja, a munkavállalók nagy része szerint elfogadhatatlan a szerződésnek ez a pontja, és emiatt sokan nem tudnak otthon maradni. 

Mint arról korábban beszámoltunk, a szakszervezetek se támogatták a Dunaferr feltételeit, ők csak változatlan bérezéssel mentek volna bele.

Úgy látszik viszont, az ő tiltakozásuk ellenére is bevezette a cég ezt a formát, ezt megkeresésünkre írásban is megerősítette a Dunaferr vezetése.

Egyenlő teherviselés

A koronavírus miatt jelentkező extra terhek mellett a Dunaferrnek reagálnia kell az iparági visszaesésre is, miközben fenn kell tartania a gyártási kapacitásokat. Ezért tett javaslatot arra, hogy az otthoni munkavégzésben dolgozók számára a heti 5 napos munkahetet 3 napra csökkentse

- írják, majd hozzátették, az otthoni munkavégzés senki számára nem kötelező, kizárólag munkavállalói kérésre került bevezetésre.

A Dunaferr dolgozóinak több mint hetven százalékát nem érinti a távmunka lehetősége, ők ugyanis közvetlenül a termelésben dolgoznak, ahol értelemszerűen nem megoldható az átállás. Így főként az adminisztratív területen dolgozók vehetik igénybe, már aki ilyen feltételek mellett belemegy. Hogy közülük hányan írták alá a módosított munkaszerződést, nem árulta el a Dunaferr. 

AZT ÍRJÁK, "A DUNAFERR IGYEKEZETT OLYAN MEGOLDÁST KIDOLGOZNI, AMELY BIZTOSÍTJA A MUNKAVÁLLALÓK KÖZÖTTI MUNKAMEGOSZTÁS ÉS TEHERVISELÉS EGYENSÚLYÁT, MIKÖZBEN REAGÁL A MEGVÁLTOZOTT EGÉSZSÉGÜGYI ÉS GAZDASÁGI KÖRÜLMÉNYEKRE IS". 

Hozzátették, a törvényeknek megfelelően járnak el, amely lehetővé teszi, hogy a munkáltató rendelkezzen a szabadnapok meghatározott részének kiadásáról. 

Az Index által korábban megkérdezett munkajogász szerint ugyanakkor ez a lépés nélkülöz minden jogalapot, mert mint fogalmazott,

A HOME OFFICE A MUNKAVÉGZÉS HELYÉN KÍVÜL SEMMIBEN SEM KÜLÖNBÖZIK A NORMÁL MUNKÁTÓL.

Forrás: Index

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!