Az álláskeresők egy igazolással többször is kérhetik az ingyenes havi bérletet, valamint a nyugdíjas és kisgyerekes bérletigazolványokat a veszélyhelyzet ideje alatt nem kell meghosszabbítani. A Magyar Narancs írása.

Az álláskeresők a februári vagy márciusi keltezésű, illetve a kormány által március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt kiállított hatósági bizonyítványokkal az átmeneti időszak végéig kiválhatják a bérletüket. Az intézkedés visszavonása a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napon várható.

Azoknak, akik kidobták az előző havi igazolásukat vagy új álláskeresők, az első alkalommal még kérniük kell a hatósági bizonyítványt, de aztán erre az egy igazolásra kapják a bérletüket.

A BKK közölte azt is, hogy azokat a nyugdíjas- vagy kisgyerekes-bérletigazolványokat, amelyeknek az érvényessége a veszélyhelyzet ideje alatt járna le, nem kell meghosszabbítani, hanem továbbra is felhasználhatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig.

Az átmeneti intézkedés részeként a március 13. után pótdíjazott utasok esetében az utólagos személyes bérletbemutatás öt munkanapos határidejét csak az ügyfélközpontok újranyitásától kell számolni, míg az utólagos helyszíni pótdíjbefizetés a pótdíjazástól számított két munkanap helyett 15 munkanapon belül átutalással lehetséges.

Forrás: Magyar Narancs

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!