Egy jó hír és egy rossz hír a vasi gazdaságról: 2014-ben az országos átlag feletti volt a növekedés, de még mindig átlag alattiak a munkabérek. Vigyázat, számok következnek – olvasható a nyugat.hu cikkében.

A megyei lap gazdasági magazinja a TOP 100, a NAV és a KSH segítségével készült 2014. évi és az idei első félévi adatok alapján. Az első százban nincs nagy meglepetés, a nettó árbevétel alapján még az első tízben sem. A sorrend: LUK, Delphi, BPW, Epcos, Linde, Opel, a 7. nem nyilvános, Swietelsky, Seton, Falco. (A Jabilt, illetve most Iqort nem találtuk a listán, feltételezhető, hogy benne vannak az első tízben.)

A nagyok az igazán nagyok

A TOP 10-ben szereplő cégek egy kivételével növelték az árbevételüket az előző évhez képest, legnagyobb mértékben a bőr, szőrme kikészítésével foglalkozó Seton Hungary Kft.-é nőtt, közel 50 százalékkal. A Swietelskyé viszont csökkent 16 százalékkal. Adózás előtti eredmény szempontjából az EPCOS viszi a prímet: 67 százalékos növekedést ért el. Ez a szám azért is érdekes, mert a foglalkoztatottjainak száma viszont csak 1,6 százalékkal nőtt az előző évihez (2013-hoz) képest.

A TOP 100 cég értékesítési árbevétele 970,6 milliárd forintra nőtt, ez 19,7 százalékkal haladta meg az előző évit. Az adózás előtti eredmény 76 milliárd forint, ez azt jelenti, hogy a száz legnagyobb cég adja a megyében képződött eredmény közel 77 százalékát. (A megyében 39 ezer vállalkozás működik, beleértve az egyéni vállalkozásokat is.) A 100-as listán szereplők foglalkoztatják a munkavállalók 40 százalékát, tehát kevesebb emberrel nagyobb értéket állítanak elő, mint az összes többi cég.

Az iparban dolgoznak a legtöbben

A legtöbb alkalmazottat az ipar foglalkoztatja, 2015 első félévében a 44 116 munkavállalóból a 21 753 fő dolgozott gyárban. Ez után következik a szállítmányozás és raktározás, melyeket a közigazgatás, egészségügy, kereskedelem és oktatás követ.

A vasi telephelyű, 4 főt meghaladó ipari tevékenységet folytató vállalkozások tíz százalékkal jobban teljesítenek, ami meghaladja az országos átlagot. Ez azonban bérekben egyelőre nem mutatkozik. A KSH szerint az átlagosnál nagyobb mértékű keresetnövekedés ellenére a bérszínvonal továbbra is elmarad az országos átlagtól. Területi összehasonlításban a középmezőnybe tartozik a megye: a 2015 első félévi 218 ezer forintos átlagfizetéssel csak a nyolcadik helyen áll.

A fizikai munkások átlagosan 180 ezer forintot vihetnek haza, a szellemiek 285 ezret. Területi összehasonlításban az előbbiek a 4., az utóbbiak a 8. helyen állnak.

Az iparban és oktatásban keresnek a legjobban

A legjobban megéri bankárnak lenni – az országos átlag szerint. Vasban kicsit másképp van, itt az ipar és az oktatás fizet a legjobban, az oktatás épp annyi, mint az országos átlag, az iparban pedig alig marad el attól. (Az információ és kommunikáció területén viszont épp a felét lehet keresni az országos átlagénak, de ez jellemzi a pénzügyi szolgáltatást is.) Két ágazatban lehet magasabb fizetést hazavinni az országos átlagénál, az egészségügyben és a mezőgazdaságban.

Annak ellenére, hogy azt halljuk gyakorta, hogy sok mérnökre van szükség a megyében, a KSH adataiból kiderül, hogy nem feltétlenül a legjobban kifizetődő itt dolgozni műszaki értelmiségiként. A helyi tudományos és műszaki emberek jövedelem jóval elmarad az országos átlagétól. Keresetük Vasban átlagosan nem éri el a 250 ezer forintot, míg az országos átlag 350 ezer forint felett van. Ezen a téren azért még bele kellene húzni a munkáltatóknak. De azt is jelentheti ez a szám, hogy a nagyon magas hozzáadott értéket előállító és nagyon jó fizető tudományos, innovációs, K+F-es tevékenység aránya a megyében még mindig az átlag alatt lehet.

Forrás: nyugat.hu