Átlagosan 10% béremelésről szóló megállapodást írt alá 2020. március 12-én a munkáltatói oldal részéről a Volánbusz Zrt., valamint a munkavállalói oldal érdekképviseletében a Volánbusz Közlekedési Szakszervezet. A bérmegállapodás révén egyúttal létrejött az egységes autóbusz-vezetői bérrendszer.

A társaság az egységesített alapbér mellett a járművezetők fizetésében átlátható pótlékrendszert vezet be.

A bérmegállapodás alapján az autóbusz-vezetői munkakörben az egy órára eső munkabér – a pótlékokkal együtt – elérheti akár a 2300 forintot, míg a nem autóbusz-vezetői munkakörben foglalkoztatott szellemi és fizikai munkavállalók 8%-os általános, és 2% differenciált béremelésben részesülnek.

Az év első három hónapjára a bérfejlesztésben érintett munkavállalók egyszeri, bruttó 100 ezer forint összegű kiegészítésben részesülnek.
A megállapodás alapján a premizált munkakörökben dolgozó munkavállalók bérfejlesztésre nem jogosultak, ugyanakkor a Volánbusz Zrt. 2020-tól minden munkavállaló részére egységesen bruttó 200 ezer forint béren kívüli juttatási csomagot biztosít.

Az állami társaságok körében 2010 óta - a folyamatos egyeztetéseknek köszönhetően - munkabéke van. 2017-ben példátlan mértékű bérfejlesztés történt egyes többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok körében. A három éves megállapodás értelmében 2017-2019 között átlagosan több mint 30%-os béremelés történt többek között a korábbi Volán-társaságoknál is.

Forrás: kormany.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!