A bolti eladók (fizikai dolgozók, eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok) havi bruttó átlagkeresete 251 ezer forint volt 2019-ben, a legutóbbi statisztika szerint. A nemzetgazdaság átlagához képest kisebb lett az olló a korábbiaknál, a különbség 20 ezer forint alá csökkent. A boltok között azonban maradtak a különbségek, a legjobban fizető illatszerbolt 290 ezer forintot adott az eladójának az éves átlagot nézve, az utolsó helyen a zöldségesbolt viszont csak 186 ezer forintot – írja a Pénzcentrum.

Év közben az egyes hónapok közt nagy lehet a mozgás a bérek terén, januárhoz képest decemberre csaknem minden boltban feljebb mentek a havi bruttó keresetek. Kivétel persze mindig akad, most éppen az élelmiszeres piacok, ahol csökkent év végére a havi keresetek átlaga.

A könyvesboltoknak jól mehetett az év vége, november, december, mivel az utolsó hónapban 400 ezer forint feletti bruttót tudtak adni (a boltos világban van forgalom utáni juttatás is, ez természetes). Az illatszerboltokban a november volt a bércsúcs hónapja, 382 ezer forinttal. De hát a nagyobb élelmiszeres boltokban is voltak hónapok, amikor 310 ezerre tudták feltolni az eladók pénzét az átlagot nézve, és a bútorosok is 300 ezer felett kerestek októberben. Az elektromos háztartási készülék boltos eladóknak is volt jó hónapjuk, a december, 314 ezer forintos havi bruttóval.

FIZIKAI FOGLALKOZÁSÚAK HAVI BRUTTÓ ÁTLAGKERESETE BOLTTÍPUSONKÉNT 

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozások esetén, teljes munkaidőben.

 

Bolttípus

Átlagbér (2019. január)

Átlagbér (2019. december

könyvesbolt

239.603

402.242

autószalon

262.872

307.744

illatszerbolt

274.139

299.688

iparcikk vegyes

273.893

296.571

játék

244.961

290.974

bútorbolt

250.402

277.39

élelmiszer vegyes

251.538

277.318

óra, ékszer

228.613

265.66

sportszer

250.702

261.66

benzinkút

234.92

260.511

híradástechnika

221.978

259.861

ruhabolt

228.648

257.516

webáruház

222.03

255.25

italbolt

249.813

254.748

cipőbolt

231.065

249.911

trafik

215.033

233.675

virág, állateledel

194.309

226.912

turkáló

213.298

219.985

halasbolt

183.331

207.211

pékáru bolt

195.392

206.729

húsbolt

198.059

203.554

élelmiszer piac

205.054

201.117

ruhás piac

190.54

195.509

zöldséges bolt

179.832

189.412

 

A kisebb juttatásokat adó boltok körében a rangsor vége felé voltak azok, ahol 180-200 ezer forint között voltak számos hónapban az eladók havi bruttó átlagkeresetei, így a halas, zöldséges, pékáru és a húsboltokban, valamint a ruhás piacokon.

A webáruházak, a kiknek fő tevékenysége az elektronikus kereskedelem, nem tudnak nagyobb béreket adni. De azok a boltok sem, ahol árukörükben a web súlya erős, ilyen például a híradástechnika.

A boltosok legnagyobb munkaerőpiaci gondja az eladók boltról-boltra vándorlása.

A vándorbotját sűrűn forgató eladóhad sok fejfájást okoz a boltosoknak, de hát nekik van miből válogatniuk, főleg egy 104 ezer forintnyi bérolló mellett. 2019-ben mindössze három boltcsoport fizetett jobban az eladóinak a nemzetgazdasági szinten mért átlagánál, további három a boltos átlagnál. Azért ehhez tegyük hozzá, hogy a boltosok is 10% felett emelték a béreket, de hát az is költség, az ár része, és a vásárló - hiába több a pénze - nagyon is nézi az árakat. És sok esetben az árubeszerzés költsége nagyot ugrott az alapanyagok drágulása miatt, ilyen volt a zöldség, vagy a sertéshús. A forintgyengülés is felfelé tolta a beszerzési költségeket, az import iparcikkek körében.

Forrás: Pénzcentrum

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ