Elfogadhatatlannak tartja a SZOLIDARITÁS Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a Volánbusz új bérfejlesztési ajánlatát, amelyről csütörtökön tájékoztatták a szakszervezeteket, írja az érdekvédelmi szervezet egy honlapján megjelent közleményben. A szakszervezet Intéző Bizottsága egyöntetűen elutasította a Volán által megajánlott összeget. A Mérce cikke.

Dávid Ilona, a Volánbusz Zrt. vezérigazgatója 10 százalékos béremelést jelentett be, amelyből 6 százalék fordítható alapbér fejlesztésre, 2% differenciált keresetfejlesztésre, további 2% pedig egyösszegű kifizetésre. Emellett „ösztönző elemek” bevezetését szorgalmaznák, amellyel a „jobb és minőségibb munkavégzést” kívánják szorgalmazni. Megállapodás esetén a bérfejlesztést április elsejétől hajtanák végre, az első három hónapban a béremelés egyösszegű kifizetéssel teljesülne.

A SZAKSZ ezzel szemben továbbra is kiáll az eredeti, 15 százalékos követelésért:

A SZAKSZ az összes munkavállaló számára alanyi jogon 8%-os alap, besorolási bérfejlesztést és a fizikai állománynál egységesen (differenciálás nélkül) 2 %-nak megfelelő bértömeg, 1 620 000 000 forint felosztását tudja támogatni úgy, hogy ezzel a KSZ kötő felek a bérmegállapodást, csak részmegállapodásnak tekintik és folytatják a tárgyalásokat, hogy 2020. és 2021. évben a területek bérkülönbségeit két év alatt milyen további bérfejlesztésekkel tudnák jelentősen csökkenteni.

-írják.

A SZAKSZ emellett nem támogatja a „pofapénz” bevezetését sem (a fent említett, minőségibb munkavégzés szorgalmazó pluszpénzről van szó).

További követeléseik pedig így szólnak:

  • állásidőre 1400 forintos, vezetési időre pedig helyközi forgalomban 1650, helyi forgalomban 1700 és az budapesti agglomerációban (kék buszok) dolgozóknál 1850 forintos órabér járjon,
  • ha már a rendelkezési idő nem minősül munkaidőnek, ilyenkor az állásidőre járó bér (1400 forint) 100 százalékát biztosítsák,
  • valamint szombatra és vasárnapra is 50-50 százalékos pótlékot járjon.

A SZAKSZ ezeket a fenti értékeket bérfejlesztés nélkül állapította meg, tehát a tarifák az éves béremeléssel együtt nőnének.

Ha a Volánbusz március 9-én (jövőhét hétfőn) elutasítja a szakszervezet előterjesztését, akkor a SZAKSZ felmérést készít a munkavállalók körében, hogy a kényszerítés érdekében hajlandóak-e nyomásgyakorlási egyéb eszközeivel is élni.

Arról, hogy milyen nehézségekbe ütközik egy buszvezető a mindennapjai során, itt olvasható hosszabb riportunk.

Forrás: Mérce

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!