Nem tartják elfogadhatónak a pedagógusoknak ígért béremelést a szakszervezetek, mert szerintük úgy kapnak emelést a tanárok, hogy azt bármikor elveheti a kormány. Kásler Miklós bejelentette, hogy júliustól 10 százalékkal emelik a fizetéseket, igaz, pótlék formájában. A pedagógusok szerint 2015 óta 60 százaléknyi bért vont ki a zsebükből a kormány.

 A magyar nemzet léte, jövője és a magyar emberek életszemlélete múlik a tanárokon – ezért is fontos a megbecsülésük – ezt Kásler Miklós mondta, amikor bejelentette a pedagógusok béremelését. Az emberi erőforrások minisztere szerint 2013 óta 50 százalékkal emelkedett a tanárok átlagfizetése. Ez a tendencia folytatódik most.

Minden magyar pedagógus átlagfizetését 10 százalékkal emeli. Ez technikailag ágazati szakmai pótlék bevezetésével érhető el. Minden magyar pedagógust, szám szerint 170 ezer pedagógust érint
- mondta Kásler.

A pótlékot viszont bármikor el lehet venni, ezért nem tekintik valódi béremelésnek az EMMI bejelentését a pedagógusok. Szűcs Tamás szerint a magas infláció miatt eleve nem lehet érezni ezt a tíz százalékot sem, de nem csak ezt tartja problémának.

2014-ben az ígéreteknek megfelelően a minimálbérhez igazította a pedagógusilletményeket, azóta bevezette a vetítési alapot, befagyasztotta és gyakorlatilag több mint 60 százalékos bért vont már ki a pedagógusok zsebéből 2015 óta a kormányzat

- emlékeztetett Szűcs.

A PDSZ szerint lényegesen több pénzt vihetnének haza a tanárok, ha a minimálbérhez kötnék a fizetéseket. Egy három-öt éve tanító, pedagógus egyes besorolású, egyetemi végzettségű tanár esetében így csaknem 143 ezer forinttal lenne magasabb a havi fizetés. A ledolgozott évek alapján ez a különbség egyre nagyobb, a nyugdíj előtt állók esetében a 226 ezer forintot is meghaladja. A magasabb besorolású tanárok estében még nagyobban a különbségek.

A Pedagógusok Szakszervezete szerint sem elfogadható a pótlék. A szakszervezet elnöke szerint a mostani fizetések mellett van olyan, gyermekét egyedül nevelő tanár is, akinek az egy főre jutó fizetése nem éri el a létminimumot. Ilyen feltételek mellett pedig egyre többen hagyják el a pályát.

Egy egyetemi végzettségű átlagkereset, munkavállalók átlagkeresete 800 ezer forint. Én azt gondolom, hogy minimum egy 50 százalékos béremelésről kellene beszélnünk ahhoz, hogy ennek csupán a 80 százalékát elérjük. Bérfelzárkóztatás nélkül nincs a pedagógustársadalomnak holnapja, és nem lesz, aki tanítsa a gyerekeinket

- mondta el Szabó Éva Zsuzsanna, a PSZ elnöke.

A PDSZ egyébként jövő hétfőn ismerteti, hogy milyen formában tiltakoznak követeléseik teljesítéséért.

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!