Ennyi idő alatt a kezdésnél csak a legfeljebb 10 millió forint értékű, elektronikusan benyújtott, nem értékpapírokra vonatkozó átutalásoknak kell átérniük az egyik magyar pénzintézettől a másikhoz. Míg a bérek szeptember 1-jével már azonnal átmennek, addig a nyugdíjak akkortól sem, a jegybank szerint ugyanis ez az egy időpontra koncentrálódó másfél milliós tétel túl nagy terhet róna a fizetési rendszerre, kockáztatná annak működését – írja az mfor.hu.

Jelenleg 4 óra a tranzakciók átfutási ideje, de valójában 1,5-2 óra.

Reggel 7-től délután 5-ig lehet megbízást adni, de csak hétköznap. Március 2-ától már nem kell megadni a 16 vagy 24 tagból álló bankszámla-számot, elég lesz egy másodlagos azonosító, ez magánszemélyek esetén mobilszám, email-cím vagy adóazonosító lehet, míg céges utalásoknál az adószám.

Másodlagos azonosító megadása kötelező, minden banknak lehetővé kell tenni, hogy ügyfelei ezt regisztrálják, ami nem automatikus, mindenképpen nyilatkozni kell, hogy melyik számlaszámhoz rendelik hozzá a másodlagos azonosítót (egy számlához csak egy másodlagos azonosító tartozhat). Ezek használata biztonságos, attól még, hogy valaki ismeri más mobilszámát, vagy email-címét, még nem tud hozzáférni a pénzéhez – állította Bartha Lajos, az MNB ügyvezető igazgatója mai sajtótájékoztatóján.

Ez a védelem azonban csak akkor működik, ha az ügyfél bejelenti az adatai változását, például, ha új email-címe, vagy mobilszáma lesz. A bankoknak azonban évente kötelező a másodlagos azonosítót újravalidálniuk, vagyis megkérdezniük az ügyfeleket, hogy még mindig ő-e a számla tulajdonosa, valamint, hogy a másodlagos azonosítói is ugyanazok-e.  

A szabály szerint, ha nem megy át a pénz 20 másodperc alatt, akkor a bank visszautasítja az átutalást. Sikertelen tranzakció esetén a küldő fél mindenképpen kap tájékoztatást, hogy újra tudjon intézkedni – jelenleg a tranzakció végrehajtásának az ellenőrzéséhez még az ügyfélnek külön be kell mennie a netbankba, vagy személyesen a bankfiókba.

Az azonnali fizetések zökkenőmentessége érdekében az MNB likviditást ad az átutalást indító banknak, jellemzően annak bezárása után, így hétvégén is, amennyiben annak elfogyna a pénze, hogy teljesíteni tudja az azonnali fizetéseket – hangsúlyozta Bartha Lajos.

Az azonnali fizetési rendszer három ütemben valósul meg:

  1. Március 2-ától a forintszámláról indított, legfeljebb 10 millió forint értékű, nem értékpapíros, elektronikusan benyújtott, a lakosság kivételével nem csoportos átutalásokra vonatkozik. A nyugdíjkifizetések és a vállalatok kötegelt átutalásai (ilyenek jellemzően a bérfizetések) még nem lesznek azonnaliak.
  2. Szeptember 1-jétől már a vállalati kötegelt átutalások (vagyis immár a bérfizetések vagy, ha például egy nagy cég a beszállítóit fizeti ki), a rendszeres, értéknapos átutalások is – ilyenek a havi hiteltörlesztő-részletek – is azonnaliak lesznek. A fizetési kérelmek is megjelenhetnek, ennek lehetővé tételére az MNB információi szerint a bankok már készülnek (a minap az Erste adott erről tájékoztatást). Fizetési kérelem során valaki megkérheti a partnerét, hogy utaljon át neki egy bizonyos összeget. A kérelemről a fizető fél értesítést kap, amelyet a visszahíváshoz hasonlóan elfogadhat vagy elutasíthat.
  3. Körülbelül 2-4 év múlva (pontos időt az MNB még nem tud mondani) már minden fizetési rendszerben azonnali átutalás lesz. 

Várhatóan az átutalások fele lesz azonnali rögtön a március 2-ai indulást követően – jelentette ki Bartha Lajos. Ez magasabb arány, mint a legfejlettebb országok (Egyesült Királyság, Svédország és Dánia) 25-30 százaléka. Újdonság, hogy az MNB az azonnali fizetési rendszerbe beenged nem banki szereplőket.

Forrás: mfor.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!