Csak szépségtapasznak és kommunikációs trükknek jó a júliustól bejelentett tíz százalékos pedagógus béremelés – erről beszélt a Magyar Hangnak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Szűcs Tamás szerint ráadásul, figyelembe véve az idei évre prognosztizált négy-öt százalékos inflációt, nulla százalékos növekedés is kijöhet ebben az évben.

Kásler Miklós újságírók előtt beszélt arról hétfőn: technikailag ágazati szakmai pótlék bevezetésével valósul meg a béremelés. Így arra minden pedagógusi munkakörben dolgozó jogosult, csaknem 170 ezer ember.

Az emberi erőforrások minisztere az MTI szerint kifejtette, a gyakornoki besorolású pedagógusok esetében a garantált diplomás bérminimumon felül érvényesül az ágazati pótlék, ez pedig idén már nyolc százalékkal emelkedett. Az újabb emeléssel fél év alatt tizennyolc százalékkal nőhet a gyakornokok bére, tette hozzá az Emmi minisztere.

Az intézményvezetők és helyetteseik júliustól a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékban részesülnek. Az ezernél nagyobb tanulólétszámú iskolát irányító, 35 éve a pályán lévő mesterpedagógus igazgató illetménye a bruttó 182 700 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 629 300 forintról összesen bruttó 812 000 forintra növekedik.

A négyszáznál nagyobb tanulólétszámú iskolát vezető, 33 éve tanító, I. besorolású, egyetemi végzettségű igazgató keresete a bruttó 142 100 forintos pótlékkal a jelenlegi bruttó 477 050 forintról összesen bruttó 619 150 forintra nő, az ilyen vezetők száma 6 ezer – ismertette a miniszter az MTI cikke szerint.

Az iskolaigazgatók helyetteseinek, az intézményegységek és a tagintézmények vezetőinek bérpótléka az igazgatói pótlék fele. Ez az emelés 9 ezer pedagógust érint.

Szűcs Tamás ugyanakkor lapunknak azt mondta:

A pályakezdő, gyakornok tanárok bére valójában azért emelkedett január 1-től 8 százalékkal, mert nem érte el a garantált bérminimumot, az úgynevezett szakmunkás minimálbért. Erre jön rá július 1-től a 10 százalékos pótlék, és így emelkedik a bérük 18 százalékkal, amely messze nem elegendő a pedagógushiány elhárítására, a súlyozott emelésre, vagyis arra, hogy különösen a pályakezdők béremelése kapjon nagyobb hangsúlyt.

A PDSZ vezetője kifejtette azt is, hogy az életpálya bevezetésekor fél tucat pótlékot, egyéb juttatást olvasztottak be az alapbérbe, a béremelés nagyjából 30 százalékát így fedezték, „arra hivatkozva, hogy ne pótlékot adjanak, hanem tisztességes alapilletményt.” Szerinte most az történik, hogy pótlék formájában jön az emelés, ami az életpályamodell kudarcának újabb közvetett elismerése. A pótlékokkal történő emeléssel az is gond, fűzte hozzá, hogy könnyebb visszavonni, mint az illetménybe épült összeget.

És hogy mi volna a megoldás?

– A valódi megoldás az lenne, hogy az eredetileg már 2014-ben a minimálbérhez kötött illetményeket azóta is ahhoz kötnék, ám a 2014-es választási év után a kormány megszegte ezen ígéretét, minek következtében a pedagógusbérek végképp elvesztették vonzerejüket

– mondta ennek kapcsán lapunknak Szűcs Tamás.

Forrás: Magyar Hang

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!