Példát vehetne a kormány a fővárosról, legalábbis, ami a BKV-nál született bérmegállapodást illeti – írja közleményében a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). Miközben a fővárosi közlekedésiek már tudják, hogy idén – januárra visszamenőleg – 10 százalékkal több bérért dolgoznak, az állami tulajdonú vállalatoknál még csak el sem kezdődött az érdemi egyeztetés. A MASZSZ felszólítja a kormányt, kezdjen végre érdemi bértárgyalást a közszolgáltatásban dolgozókkal.

A fővárosban ma (február 21-én) délután teljesült a Magyar Szakszervezeti Szövetség sokat hangoztatott kétszámjegyű béremelési elvárása: a BKV-nál ugyanis hosszú eredménytelen tárgyalássorozatot követően végre 10 százalékos emelésben állapodtak meg - közölte Kordás László, a MASZSZ elnöke, aki örömmel üdvözli a fővárosi eredményt, ugyanakkor végtelenül felháborítja, hogy a kormány a saját cégeit nem veszi komolyan, még csak el sem kezdte az érdemi bértárgyalásokat.

Az állam egyetlen százaléknyi ajánlatot sem tett a közszolgáltatásban dolgozó vasutasoknak, volánosoknak, postásoknak, vízügyeseknek. Igaz, folytak egyeztetések, de ezek csak látszattárgyalások voltak, nincs mögöttük tartalom, holott a szakszervezetek követelése, a több tételből adódó kétszámjegyű béremelés hónapok óta ismert a cégvezetők előtt. A legtöbb vállalatnál ugyanis - a MÁV-nál egészen biztosan - az érdekvédők tételesen írásban is közölték a követeléseiket - írta közleményében a szakszervezeti vezető.
Kordás László a mintegy 130 ezer tagot képviselő MASZSZ nevében felszólítja a kormány illetékeseit, vegyék komolyan saját cégeik dolgozóit, tiszteljék meg az áldozatos munkát végző alkalmazottaikat azzal, hogy mielőbb előállnak egy megfelelő béremelési ajánlattal.

A Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF) tagjai éppen tegnap, február 20-án jelentették be: kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek, amennyiben záros határidőn belül nem ad engedélyt a kormány a cégeinek a valós bértárgyalás megkezdésére. Az elnök tapasztalata szerint ezeknél a vállalatoknál fogytán van a dolgozók türelme, s nem fognak hezitálni, ha a szakszervezetek sztrájkba hívják őket. Márpedig, a kollektív munkaügyi vita a munkabeszüntetéshez vezető rövid úton az első lépés - olvasható a közleményben.

Forrás: napi.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!