A magyar társadalom egyre súlyosabb gondja, hogy mi lesz az emberekkel idősebb korukban és a korosztályok, nemek közötti feszültségeket is enyhíteni kell - véli Simonovits András nyugdíjszakértő a Népszavában.

 Fenntartható a jelenlegi nyugdíjrendszer?

 Soká már nem! A demográfiai arányok a kivándorlás miatt is felborulnak, különösen akkor, ha folytatódik a jelenlegi tendencia. Emellett a nyugdíjkorhatár felemelésének hatásait a Nők40 kedvezmény részben elviszi. A nyugdíjrendszerben már most is – a hibás kormányzati politika miatt – jelentős belső feszültségek vannak, amelyeket nehéz orvosolni. A "Ratkó-unokák" nyugdíjba menetelével, 2036-2040 között a nyugdíjrendszerrel komoly problémák lesznek. Általános tapasztalat, hogy minél később hoznak meg egy szigorító lépést, annál nagyobbnak kell ennek lennie, s annál nagyobb törést okoz a társadalomban. Még az is lehet, hogy szerzett jogokat is vissza kell venni. A nyugdíjkorhatár felemelése 65 évre, ami 2022-ben fejeződik be, jó lépés volt, de egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy ez a népesség egészségi állapota miatt, és különösen a férfiaknál még kijjebb tolható.

Milyen veszély leselkedik a magyar nyugdíjrendszerre?

Középtávon három veszélyt látok. Az egyik az, hogy az átlagos reálbérrobbanás miatt az új nyugdíjak nagymértékben elszaladtak, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogyha valaki például 2016-ban ment nyugdíjba, az, mondjuk, 100-at kap nyugdíjként, miközben egy ugyanolyan járadékos, aki viszont négy évvel később vonul nyugállományba, az már  140-et. Ez jelentős feszültséget okoz. A másik fontos probléma, hogy az azonos évjáratokon belül egyre nőnek a relatív különbségek. Mivel a nyugdíjplafont eltörölték, és a nettó kereseti különbségeket a progresszív személyi jövedelemadó eltörlése felerősítette, ez egyre nagyobb jelentőséget kap a nyugdíjszámításnál. Az idő előrehaladtával ugyanis egyre több ilyen évet vesznek figyelembe. A harmadik ellentét pedig az, hogy lassan Magyarország lesz az az ország, ahol az idén már 64 és féléves nyugdíjkorhatár előtt egyáltalán nem lehet nyugdíjba menni.

De ha valaki nő, és megvan a 40 éves jogviszonya, akkor akár 58 évesen is járadékcsökkentés nélkül nyugállományba vonulhat - ez egyre inkább ellentmondásokat szül.

Egyidejűleg van jelen a merevség és a lazulás. Így olyan furcsa helyzetekkel lehet találkozni, ha valaki 64 éves és "csak" 39 éves munkaviszonyt tud igazolni, az nem mehet nyugdíjba. A kormány úgy tesz, mintha ezek az ellentmondások nem léteznének, és - legalábbis nyilvánosan -, az ellenzék képtelen mindezt szabatosan megfogalmazni.  

Lát-e valamilyen megoldást?

Az évjáratok közti feszültség arra vezethető vissza, hogy 2000-ben nem kellett volna áttérni a nyugdíjemeléseknél a bérindexálásról a vegyes bér- és árindexálásra, majd 2010-ben a tiszta árindexálásra, helyette az új nyugdíjakat kellett volna korlátozni.

Ma már nagyon nehéz lenne az eredeti szisztémához visszatérni. Nem értem azt, hogy amikor a kormány 2016-ban megkötötte a hatéves bérmegállapodást, akkor nem foglalkozott a hosszú távú hatásokkal. Nemcsak a már említett feszültséggel, de azzal sem, hogy hosszú távon nem lehet a járulékot csökkenteni. Sőt inkább emelni kellene, ami visszafogná a nettó reálbérnövekedést is. Ugyancsak botorságnak tartom az olyan véleményeket, hogy az átlagnyugdíjat fel kellene emelni 135 ezer forintról 175 ezer forintra. Viszont nehéz lenne olyan mechanizmust találni, amely megoldaná, hogy aki 175 ezer forint feletti nyugdíjat kap, az emelésre, vagy csökkentésre számíthat. Igazi megoldás azért nincs, mert ha a kormány előállna valamivel, akkor azt az ellenzék bírálná, és ez fordítva is igaz. Vagyis válság nélkül nincs politikai megoldás: "Nekünk Mohács kell!" Másképpen mondva: a feszítő hatás szükséges.  

A 90 ezer forintos alapnyugdíj orvosolná a problémákat?   

Nem értek egyet vele. Az ennél kisebb összegű járadékokat erre a szintre felemelni képtelenség. Eszerint az 50 ezer forintos nyugdíjas kapna 40 ezer forint emelést, a 89 ezer forintos meg 1000 forintot. Ehelyett az lenne a megfelelő megoldás, hogy fokozatosan a 30 ezer forintosat 50 ezerre kellene emelni,  a 40 ezrest 55 ezerre és így tovább, de 70 ezer forintnál álljunk meg, ezt én nyugdíjjóváírásnak nevezem, az egykori adójóváírás analógiájára.

Mi történne, ha visszatérnénk a sokak által javasolt vegyes indexálásra?

Az eredmény az lenne, hogy egyelőre jelentősen növelné a kiadásokat.

De ha a bérdinamika kifullad, amire van esély, akkor rosszul járnak a nyugdíjasok.

Ehelyett a szakértőknek ki kellene dolgozniuk egy képletet, amely annak függvényében emelné egyszer a nyugdíjakat, hogy ki mikor ment nyugdíjba, milyen keresettel és szolgálati idővel. Bevallom, hogy ilyent még a világon sehol se csináltak, ezért veszélyes játék lenne, de meg kellene próbálni. Viszont még a Gyurcsány-kormány alatt készült egy korrekció 2005 és 2008 között, amit évente csak egy kis összeget, 25 milliárd forintot szántak rá, szemben a 13. havi nyugdíjjal, ami 200 milliárd forintba került. Szerintem jó időkben egy szerény korrekciót végre lehet hajtani, de az igen magas nyugdíjakat semmiképpen sem szabad emelni!

  Visszaállítaná-e a korengedélyes nyugdíjazást? 

  A korengedélyes vagy korkedvezményes nyugdíj csak a balett-táncosokra és a vegyipari dolgozókra vonatkozik, ehelyett a megfelelő kifejezés az előrehozott nyugdíj, mégpedig arányos csökkentéssel.

Ez az, amit akár holnap be lehetne vezetni, azzal, hogy minden le nem dolgozott év után 6 százalékot veszít, aki így megy nyugdíjba, mondjuk 62 éves kortól. A szakemberek ezt se támogatják, pedig Magyarország szinte egyedül áll a merev korhatárral. Az Egyesült Államokban például 66 év a nyugdíjkorhatár, de 62 éves korukban már a dolgozók 40 százaléka nyugállományba vonul.  

  Ennyi év távlatából érdemes visszatekinteni a kötelező magánnyugdíj-pénztár sorsára. 

A második pillér tévedés volt, Kelet-Közép-Európában majdnem mindenütt lebontják vagy már le is bontották, most Szlovákiában is gondolkodnak rajta. Az nem öngondoskodás, hogy valaki választhat aközött, hogy - az akkori számok szerint - 32 százalékból 8-at nem az államnak ad, hanem egy magánpénztárnak, s az állam kipótolja ezt a nyugdíjasoknak. Nem igazi választás az, ami kötelező. Nem véletlen, hogy az érintettek széles köre nem tiltakozott akkor, amikor az Orbán-kormány ezt a rendszert gyalázatos módon felszámolta. Egyébként a reálhozam sem volt valami fényes, az évek során a 3000 milliárd forint után, összességében mindössze 200 milliárd forintot ért el. Ebben benne voltak jó esztendők, de a gazdasági világválság évei is.  

Mondjuk egy új kormány ismét létrehozhatná?

Az alaptörvény most még tiltja, hogy újból bevezessék a kötelező magán-nyugdíjpénztárt. Ahhoz egy kétharmados ellenzéki győzelemre lenne szükség. A magán-nyugdíjvagyont államosították. Cserébe az egykori pénztártagok nyugdíjasként majd ellenszolgáltatást kapnak, hiszen a még meglévő 60 ezer magánpénztári tag - a vegyes rendszerben - 75 százalékos nyugdíjat kap, amit kiegészít a befizetése, míg az állami rendszerben lévők 100 százalékosat, mintha korábban is ott lettek volna járulékosok. Egyébként  szerintem nem ellopták a tagok  pénzét, hanem meg nem engedhető eszközökkel visszaterelték az államhoz. A Fidesz eszmei nyugdíjszámlát is ígért. A 2010-es kijelentés betarthatatlannak bizonyult.

  A pontrendszer jobban orientálna?

  Jó lenne egy ilyen egyszerű nyugdíjrendszer, ez Németországban évtizedek óta működik. Vagy a svéd eszmei számla, ahol a befizetések után egy fiktív kamatot számolnak el, és a hátralévő élettartammal osztva adódik az éves nyugdíj. Viszont a rugalmas korhatár teljesen összeférhetetlen a kormány jelenlegi gondolkodásmódjával. Itthon a kezdő nyugdíjak 2010 és 2016 között 40 százalékkal növekedtek, ami egyedülálló. Ha a reálbérek a jövőben 10 százalékkal mérséklődnének, amire volt már példa, akkor a kezdő nyugdíjak is 10 százalékkal esnének! Így nem véletlen, hogy a kormány nem ad előrejelzést a nyugdíjak várható mértékéről, mert nem is tudhat.   

A nyugdíjtakarékossági számla és a nyugdíjbiztosítás mennyiben segíthet?

  Ezekben igen alacsony a rendszeresen résztvevők aránya a 4 millió munkavállalókhoz képest. Akik pedig részt vesznek, azok a befizetési maximumtól messze vannak. Ha valaki egy évben 1,4 millió forintot fizet be, vagyis havi közel 120 ezret, akkor a kormány 20 százalékot, vagyis 280 ezer forintot hozzátesz egyénenként. Ezt azzal érdemes összevetni, hogy még mindig akad olyan magyar család, ahol az egy főre jutó jövedelem évente éppen ennyi. Nem értem, hogy a kormánynak miért kell azokat támogatnia, akik ekkora összeget képesek megtakarítani. 

Simonovits András

Az 1946-ban született matematikus közgazdász a KRTK Közgazdasági Intézet nyugalmazott tudományos tanácsadója, a BME Matematikai Intézetének professzor emeritusa.1992 óta foglalkozik a nyugdíjrendszerek elméleti és gyakorlati problémáival. Egyrészt modellekkel vizsgálja a nyugdíjrendszerek különféle feszültségeit, másrészt újságcikkekben reagál a magyar nyugdíjrendszer fejleményeire. Ellenzi a szochó-csökkentést, a Nők40-et. Célja a méltányos és hatékony nyugdíjrendszerhez való közelítés.

Forrás: Népszava