Nem fogadta el a gyár ajánlatát az Audi Hungária Független Szakszervezet delegációja a február 11. keddi tárgyalási fordulón, írja a szakszervezet közleménye, melyet Facebook oldalukon hoztak nyilvánosságra. A Mérce cikke.

A bértárgyalás egyeztetéssel folytatódott a közlemény szerint, miután a szakszervezet bizalmi értekezlete hétfőn egyhangúlag úgy döntött, a munkatársak visszajelzései alapján elutasítják a munkáltatói ajánlatot.

Ugyanakkor a cég és a szakszervezet szakértőinek álláspontjai közeledtek egymáshoz:

A keddi egyeztetés fontos témája volt, hogy a szakszervezeti bérkövetelés és a munkáltatói bérajánlás is értelmezhető legyen abban a tekintetben, hogy mekkora bértömeget jelent. Ehhez alapvetően szükséges, hogy a felek közösen értelmezzenek és alkalmazzanak számítási módokat. Bár minden kérdésben nem sikerült közös álláspontra jutni,az mégis elmondható, hogy közeledtek szakértőink álláspontjai.

Az AHFSZ január 22-én adta át bérkövetelését, válaszul a gyár február 6-án ismertette ajánlatát. A szakszervezet 2021-re 12%, de minimum 60 000 forintos, 2021-re pedig 11%, de minimum 65 000 forintos követelést fogalmazott meg, emellett öt, a cégnél töltött évtől 6 000 forintos, évente 3 000 forinttal növekvő lojalitási bónuszt. A szakszervezet emellett szeretné a 4%-os mozgóbér alapbéresítését, évente 200 000 forintos egyszeri kifizetést, valamint 2021-re 460 000, 2022-re 510 000 Ft. választható béren kívüli juttatást (VBK) és indexált jubileumi jutalmat, ezen kívül a közelgő válság fényében különösen fontos, 2029-ig tartó foglalkoztatási garanciát.

A cég ajánlata ezzel szemben négy évre szólna. Ebben 2020-23 között egységesen 32 000 forintos béremelést ajánlanak, emellett 80 000 forintos egészségügyi keretet, az ötödik évtől 6 000 forintos lojalitási bónuszt, mely évi 1 500 forinttal emelkedne (ahogy jelenleg is van), a jubileumi jutalmat is változatlanul hagyná, a VBK-t pedig 400 000 forintra lőné be.

A cég ajánlatában foglalkoztatási garanciáról nem esik szó.

A jelenlegi kétéves bérmegállapodás, 2020 március 31-ig van érvényben, tehát a szakszervezet addig szeretne megállapodni a gyárral az idei emelés mértékéről. Az európai gazdaság lassulása és a tőkés rendszer várhatóan lassan kibontakozó gazdasági válsága, valamint az autóiparban zajló technológiai váltás miatt a dolgozók szempontjából különösen fontos lenne biztosítani a hosszútávú foglalkoztatottságot, ugyanis a cégek visszaesés idején leghatékonyabban és leggyorsabban munkásaik egy részének a leépítésével tudnak spórolni a költségeiken.

Az indexált emelések és az emelések növekvő mértéke pedig a forint inflációs tendenciái miatt fontos, nominálisan ugyanakkora mértékű bérkorrekció két egymást követő évben vásárlóerő szempontjából egész mást jelenthet, miközben maga az infláció a gazdasági helyzet romlásának munkásokra terhelésének egy módja.

Az Audi dolgozói tavaly év elején sikeresen harcoltak ki sztrájk útján béremelést, és a cégnél igen magas a szervezettség foka, így a szakszervezet viszonylag hatékonyan tudja képviselni a munkások érdekeit a vezetőséggel szemben – ami egyébként kisebb beszállítók, vagy az ellátási láncban lejjebb elhelyezkedő cégek esetében már nem jellemző, hogy így lenne.

Az Audi munkásainak küzdelmeiről rendszeresen tudósítunk, cikkeinket itt tudjátok elolvasni.

Forrás: Mérce

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

 

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ