Sokszor előfordul, hogy a munkavállaló úgy válik díjazásra jogosulttá, hogy valójában nem végez munkát. Ez a munka törvénykönyvéből, a kollektív szerződésből vagy a munkáltató önkéntes döntéséből is adódhat. Az Adózóna bemutatta a leggyakoribb példákat.

 Előfordulnak olyan rendkívüli esetek, amikor a munkavállalót, bár nem szabadságon van, munkavégzési kötelezettség nem terheli, mégis jogosult fizetésre

– az Adózóna ilyen helyzeteket mutatott be. Az például nyilvánvaló, hogy a munkavállaló keresőképtelenné válása ilyen helyzet, de a továbbképzések idején, a különös méltánylást érdemlő személyi, családi vagy elháríthatatlan ok miatt, vagy akár akkor is, ha a bíróság beidézi a dolgozót. Fontos azonban tudni, hogy ezen esetek kisebbik részében a munkavállaló díjazásra nem jogosult. Erre példa a keresőképtelenség (ilyenkor távolléti díj vagy keresetpótló táppénz jár a munkavállalónak), vagy például az emberi reprodukciós eljárásban való részvétel időtartama.

Mivel a munkáltató a munkaszerződésben a dolgozó napi munkaidejét megvásárolta, így akkor is alapbérfizetési kötelezettsége van az állásidőre, ha a munkaidőkeret végén kiderül, hogy kevesebb munkaidőt osztottak be, mint amennyire a munkáltatónak lehetősége nyílt volna. Nem minősül ugyanakkor állásidőnek, ha a munkavégzést valamilyen külső és elháríthatatlan ok akadályozza.

Forrás: HVG