A szakszervezet nem elégedett a nyolc százalékos emeléssel, még tárgyalási alapként sem tud rá tekinteni – írja a HVG.

A BKV Zrt. nyolc százalékos béremelési ajánlatot terjesztett a munkavállalói oldal elé. A cégnél működő Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) szerint ez "megalázóan kevés", derült ki a felek közleményeiből.

A BKV Zrt. közölte: a munkavállalói oldal felé terjesztett nyolc százalékos béremelési ajánlat 5,6 milliárdos forint ráfordítást jelent a közlekedési vállaltnak.

A közlemény szerint a társaság ebből az összegből fedezné a később megállapítandó mértékű alapbéremelést, fordítana a szenioritási rendszer kiterjesztésére, a kulcsfontosságú pozíciót betöltők, illetve a diplomás munkaerő megtartását segítő bérrendezésre és a munkakörülmények javítására. Ezek között egészségmegőrző intézkedéseket és juttatásokat említett a BKV kommünikéje.

A BKV jelezte azt is, hogy "a munkavállalói oldal az ajánlatot jelen formájában nem tudta elfogadni".

A cég szerint "a cégvezetés biztosította róla tárgyalópartnereit, hogy tisztában van az éles munkaerő-piaci versenyhelyzettel, és felelős munkáltatóként törekszik egy olyan megállapodás létrehozására, amely segíti a jelenlegi munkaerő megtartását (...)".

A BKV-nál működő EKSZ arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az átlagosan nyolc százalékos emelés "nem tárgyalási alap", az "megalázóan kevés". Egyúttal leszögezték, hogy a szakszervezetek kitartanak a 15 százalékos követelés mellett.

Az EKSZ beszámolt arról is, hogy a keddi bértárgyalás volt az első, amelyen a BKV vezetése konkrét ajánlatot tett az idei bérek emelésére. "(.) a szánalmasan kevés, több tételből összeállt, nagyjából 8 százalékos javaslatért kár volt összeülni" - idézte a közlemény Naszályi Gábort, a szakszervezet elnökét. Naszályi Gábor a közleményben kifejtette, hogy a nyolc százalék átlag úgy jön össze, hogy hat százalékot alap béremelésként, két százalékot pedig szenioritás és a "kulcsemberek" megtartása címén adna a cég.

A szakszervezeti elnök azt hangsúlyozta: "ezzel a szánalmas ajánlattal nem lehet a tapasztalt járművezetőket és karbantartókat a cégnél tartani".

Naszályi szerint, ha Bolla Tibor vezérigazgató felelősen gondolkodik a BKV jövőjéről és az ott dolgozók megbecsüléséről, akkor komolyabban veszi a béremelési tárgyalásokat, s hamarosan tesz egy, a keddinél "lényegesen jobb" ajánlatot.

A felek tovább folytatják a tárgyalásokat.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!