Ha a főállású kisadózó nyugdíjjárulék-alapot képező keresete a mindenkori minimálbérnél kevesebb, a biztosítási időnek csak az arányos időtartamát veszik figyelembe szolgálati időként a nyugdíj összegének kiszámítása során. Az 50 ezer forint tételes adót fizető katás vállalkozókat emiatt 2020-ban is kettős veszedelem fenyegeti a nyugdíjuk tekintetében.

Egyrészt a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) körébe tartozók nyugdíjszámítás során figyelembe vehető szolgálati ideje rövidebb lesz, és e rövidebb (arányosított) szolgálati idő alapján kell majd megállapítani azt a nyugdíjszorzót, amellyel a számított nettó életpálya átlagkeresetüket meg kell szorozni a nyugdíj összegének meghatározásához.

Másrészt e számított nettó átlagkeresetet is csökkenti a katás időszakban beszámítható kereset nagyon alacsony összege.

Ha a főállású kisadózó 50 ezer forint tételes adót fizet, akkor a nyugellátásra jogosító szolgálati idejét a nyugdíjjárulék alapját képező kereset (idén változatlanul havi 98.100 forint) és a mindenkor érvényes minimálbér (idén 161.000 forint) arányában kell meghatározni, vagyis 2019-ben egy katás nap csak alig több, mint 0,6 napnyi szolgálati időnek számít a majdani nyugdíjszámítás szempontjából! Ha egész évben katás valaki, akkor 365 nap helyett idén csak 222 nap olyan szolgálati időt szerez, amely a nyugdíjszámítás során majd beszámítható lesz. A katások helyzete az előző évekhez képest is tovább romlott e tekintetben, mert 2018-ban még 250 napnyi, 2019-ben 231 napnyi szolgálati időt szerezhettek.

Ha a katás vállalkozó 75 ezer forint tételes adót fizet, akkor a nyugdíjjárulék alapját képező, a kata törvényben meghatározott kereset (idén változatlanul havi 164.000 forint) egy hajszállal még magasabb, mint a minimálbér, így az arányos szolgálati időre vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmazni.

A főállásúnak nem minősülő – havi 25 ezer forint tételes adót fizető – katás vállalkozó pedig tb-szempontból egyáltalán nem biztosított, így e jogviszonyában szolgálati időt sem szerez.

A fentiek miatt a 311 ezer kisadózó számára a nyugdíjcélú öngondoskodás 2020-ban is elkerülhetetlennek látszik.

Forrás: lokal.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!