Kapkodó és ellentmondásos döntés – többen is így értékelték lapunknak azt, hogy a kormány megszünteti a nyugdíj mellett dolgozók számara az éves 0,5 százalékos nyugdíjnövelés intézményét – írja a Népszava.

 A nyugdíj mellett munkát vállalók ellátása hosszú ideig minden évben emelkedett, ha a bérükből nyugdíjjárulékot is vontak, de nyártól a versenyszférában dolgozó idősek számára megszűnik ez a lehetőség, mert csak 15 százalékos személyi jövedelemadót kell fizetniük, ami nagyobb fizetést jelent ugyan, de nem növeli a nyugdíjalapjukat.

Munkaviszonyban az öregségi nyugdíj mellett már tavaly januártól élt ez a lehetőség, de idén a kormány kiterjeszti a korhatár előtti ellátásban, a Nők40 alapján nyugdíjban részesülőkre, és a vállalkozókra is.

Barát Gábor nyugdíjszakértő át nem gondolt lépésnek tartja, hogy az egyik oldalon nyugdíjba terelik a nőket, a másik oldalon pedig a visszafoglalkoztatásukra biztat a kormány.

A Nyugdíjasok Országos Szövetségét (NYOSZ) vezető Némethné Jankovics Györgyi az ellentmondások felsorolását folytatva úgy fogalmazott, nem szerencsés különbséget tenni az alapján, ki végzi el a munkát: az aktív korúak nyugdíjalapjába beszámítanak egy évet, az idősebb dolgozónál pedig nem. Azt pedig tervezési hibának tartja, hogy először a nyugdíjas szövetkezeteknél törölték el a járulékfizetést a nyugdíjas munkavállalóknak, majd egyre több csoportra terjesztik ki a lehetőséget, amivel megölik a működő szövetkezeteket.

Elfogadhatatlan, hogy az állami szférában dolgozók nem élhetnek ezzel a lehetőséggel, nekik változatlanul választani kell a munka és a nyugdíj között a korhatár betöltésekor vagy a Nők40 igénylésekor

– tette hozzá Papp Katalin. A Nyugdíjasok Országos Képviselete elnöke szerint a kormányt annyi érdekli, hogy a lehető legkevesebbet kelljen fizetnie, így sok nemzetközi hírű kutató ma önkéntesként folytatja munkáját az országos intézetekben, mert a nyugdíj mellett hivatalosan nem dolgozhat.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozatát vezető Juhász László úgy véli, el kellene magyarázni az idős munkavállalóknak, hogy rövidtávon ugyan több marad a zsebükben ezzel a megoldással, de ha több évig tudna emelkedni a számukra megállapított ellátás összege, minden bizonnyal könnyebben élnének a munka befejezése után. Az átmeneti jövedelem-kiegészítés lehetőségével 2018-ban még csak 75 ezer, tavaly már 116 ezer nyugdíjas élt, a szám várhatóan az idén ennél is magasabb lesz.

Népszavazási kezdeményezés

Egy szerdán benyújtott népszavazási kezdeményezéssel szeretnék növelni a szolgálati időt, és így a nyugdíj összegét – mondta Karácsony Mihály, a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke. Kezdeményezésükben a heti 40 órát meghaladó túlórák beszámítását kérik az öregségi nyugdíj összegének megállapításánál az egészségügyben már kipróbált és bevált módon.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ