Alapnyugdíj bevezetését, valamint a nyugdíjaknak az átlagbér 70 százalékához való felzárkóztatását is követeli a Magyar Szakszervezeti Szövetség abban a hatpontos követeléscsomagban, amelyet hamarosan hivatalosan is eljuttat a döntéshozókhoz – írja a napi.hu.

Hatpontos követeléscsomagot készített a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas tagozata az idősek helyzetének jobbítására, a nyugdíjas nyomor felszámolására. A mintegy 130 ezer tagot képviselő szövetség szerint sürgősen meg kell változtatni azt az igazságtalan és a kormány előnyére ügyesen konzervált állapotot, amely miatt nyugdíjasok milliói joggal érezhetik, rendre becsapják őket - mondta Juhász László.

A nyugdíjas tagozat elnöke szerint végtelenül felháborító, hogy a kormány a gazdasági növekedés, a várható infláció és a béremelések mértéke alapján megfogalmazott követelések ellenére 3,5 százalék - vagy még több helyett - megint csak 2,8 százalékos nyugdíjemeléssel szúrja ki az idősek szemét.

Ismét a legszegényebbek hiteleznek a kormánynak

Igaz, ígérik, majd év végén kompenzációként megint oda adják a különbözetet. Vagyis: ismét a legszegényebbek, a legkiszolgáltatottabb réteg fog hitelezni a kormánynak, amely aztán kamat nélkül, egyfajta kegyként fogja adni nekik év végén azt, ami egyébként minden hónapban járna.

A MASZSZ nyugdíjas tagozata szerint a kormánynak be kell vezetnie az alapnyugdíjat, amely a nyugdíjas létminimum mindenkori összegének felelne meg. Az alapnyugdíj azoknak járna, akik legalább húsz évet Magyarországon dolgoztak, ám a ledolgozott évek és a befizetett járulék alapján járó "munkanyugdíjuk" összege nem éri el a nyugdíj-minimumnak, 28 500 forintnak a kétszeresét. Az ő havi járadékuk az alapnyugdíjból és a szerzett munkanyugdíjukból állna össze - magyarázta Juhász László.

A tagozat elnöke szerint

idős emberek százezreinek havonta dönteniük kell: a nyugdíjukból rezsit fizetnek, élelmiszert vásárolnak vagy kiváltják a gyógyszereket.

Ez a helyzet tarthatatlan - szögezte le az elnök. Éppen ezért a MASZSZ a több nagy nyugdíjas szervezettel is egyeztetett javaslatcsomagban is felszólítja a kormányt, hogy márciusig részletesen és tényszerűen mérje fel az idősek helyzetét, s kezdődjön el a felzárkóztatásuk, a nyomor felszámolása.

A szövetség azt is elvárja - rögzítette is a követelések között -, hogy az évenkénti nyugdíjemelésnek a béremelés is számítási alapja legyen. A gazdasági növekedés alapjait ugyanis ennek az idős generációnak a tagjai rakták le, az eredményből nekik is részelniük kell - jelentette ki Juhász. A szövetség azt is követeli, hogy a kormány öt éven belül zárkóztassa fel a nyugdíjakat az átlagbérek 70 százalékának megfelelő összegre.

Egyeztetés nélkül nem lehet dönteni

Juhász szerint sürgősen meg kell szüntetni a nyugdíjasokat terhelő társadalmi egyenlőtlenségeket, ám ehhez a kormánynak a döntései előtt figyelembe kell vennie az idős generációt képviselő szervezetek véleményét és tanácsait. Egyeztetés nélkül ugyanis már nem lehet dönteni a legkiszolgáltatottabb emberek életéről, s nem lehet semmibe venni azokat, akik évtizedekig dolgoztak az ország gazdasági sikeréért.

Forrás: napi.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!