Egységesek és legalább 15 százalékos alapbéremelést szeretnének januártól a BKV szakszervezetek. Karácsony Gergely a bérigényre a héten azt mondta, hogy ennyit nem tud adni a főváros. Az érdekvédők ugyanakkor nem akarnak kompromisszumot kötni- közölte a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

Gulyás Attila szerint még az idén meg szeretnének állapodni, sokan ugyanis ettől teszik függővé, hogy maradnak-e a cégnél. A szakszervezeti vezető szerint sokan hagyják el a BKV-t az alacsony fizetés és a rossz munkakörülmények miatt. Gulyás Attila példaként a metrónál dolgozókat említette. Ott egy év alatt a 2500 munkavállalóból 300 mondtak fel.

Idén áprilisban szintén 15 százalékos béremelést kértek és 8 százalék lett belőle, kemény tárgyalásokra számít? - kérdezte Velkovics Vilmos műsorvezető.

Kemény tárgyalásokra számítunk, egyébként a mi szakszervezetünk, a mi szakszervezeti szövetségünk és akikkel együtt mozgunk, a BKSzSz egy kicsit szerényebb volt mert éreztük, hogy az a 15 nem fog menni, most viszont egyszerűen az élet kikényszeríti azt, hogy mondjunk egy ilyen számot, nincs értelme jóval kevesebb béremelést aláírni mert azzal gyakorlatilag aláírnánk azt, hogy itt a BKV összeomlik és ilyenben nem lehet asszisztálni

- mondta Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke.

Forrás: Hír TV

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!