Akár a százezer forintot is meghaladhatja a szakmai tárgyakat tanító pedagógusok keresetnövekedése a következő tanévtől. Mivel lehetőség lesz egyéni béralkura, a legjobban teljesítő oktatók béremelése jóval harminc százalék fölötti is lehet — tudta meg a Magyar Nemzet Pölöskei Gáborné helyettes államtitkártól, akit a héten benyújtott szakképzési törvény részleteiről kérdeztünk. Mint kiderült: változni fog a tanárok továbbképzési kötelezettsége is, a szakmát szerző fiatalok pályakezdési támogatása pedig ugyancsak több százezer forintra rúghat, miközben a diákok már a tanulmányok ideje alatt is kapják az ösztöndíjat.

Minden korábbinál jelentősebb béremelés vár a szakképzésben dolgozó pedagógusokra és oktatókra, az új rendszerben a diákok is már az első évtől ösztöndíjban részesülnek – hangsúlyozta lapunknak Pölöskei Gáborné az új szakképzési törvény héten nyilvánosságra hozott tervezete kapcsán.

A törvény tervezetét kedden nyújtották be az Országgyűlésnek, és a következő tanévtől lép majd életbe. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára megkeresésünkre rámutatott, hogy a 2020. jú­lius elsején életbe lépő béremelés lehetővé teszi a legjobb szakemberek megtartását és újak bevonását a szakképzésbe óraadóként a piaci szférából.

– A szakképzésben dolgozók anyagi megbecsülésének javítása hozzájárul a szakképzés színvonalának emeléséhez. A jövőben az oktatók egyéni béralkut köthetnek a munkáltatóval a számukra legkedvezőbb feltételekkel. A túlságosan merev bértáblával járó közalkalmazotti törvény hatálya alól való kikerülés így a nagyobb béremelést, a lehetőségek bővítését jelenti, a szakmai érdekképviseletek által is régóta várt teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer megteremtését eredményezi

– fogalmazott Pölöskei Gáborné, utalva rá, hogy eseteként kiugró mértékű is lehet a juttatások emelkedése.

Mint mondta, a több mint 32 ezer pedagógust érintő fizetésemelés mértéke országos átlagban harminc százalékos lehet, a differenciáltan megállapított bérek így a legjobban teljesítő, elsősorban szakmai tárgyakat tanító pedagógusok esetében ennél nagyobb mértékben is emelkedhetnek. Például egy egyetemi diplomával és tíz év szakmai gyakorlattal rendelkező, Pedagógus II. besorolású szakmai tanár illetménye bruttó 300 ezer forint helyett a jövőben a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja.

A jövőre életbe lépő nagyarányú béremeléshez a költségvetés évi 35 milliárd forint többletforrást biztosít.

A szakképzésben oktató tanárok bérének megállapítására rugalmasabb rendszer alakul ki, amelyben senki nem fog rosszabbul járni. A minisztérium eddig is tárgyalt az érdekképviseletekkel, és a napokban is tárgyal majd.

Az új törvény garanciát jelent arra is, hogy a szakképzésben a legfelkészültebb oktatók a legújabb ismereteket oktassák. A megújuló továbbképzési rendszer biztosítja, hogy a tanároknak a technológiai és a gazdasági fejlődéssel lépést tartó, naprakész tudásuk legyen. Az előterjesztés szerint ugyanis a szakképzésben oktatóknak négyévente kell továbbképzéseken részt ven­niük. Az oktatás minőségének és színvonalának javítása érdekében hatvanórás továbbképzéseket ír elő a törvénytervezet, ami munka mellett akár egy-két hónap alatt is elvégezhető. Fontos még az is, hogy az igazgatók háromévente értékelik a tanárokat a szakképző intézményre szabott módszertan szerint.

– Az új rendszerben rugalmas alkalmazási feltételek mellett piacképes bért kínálhatnak az iskolák. Így lehetővé válik a legjobb tanárok megtartása, a cégeknél dolgozó szakemberek akár teljes állásban, akár vállalati munkájuk mellett óraadóként kapcsolódhatnak be az oktatásba

– húzta alá Pölöskei Gáborné.

Jól járnak a szakképzést választó diákok is, hiszen míg ma csak a hiányszakmákban tanulók kapnak ösztöndíjat, a jövőben mindenki fog, amelynek mértéke a tanulmányi eredményektől függ. Új elem a törvényben az akár több százezer forintos egyszeri pályakezdési juttatás, melyre akkor jogosult a tanuló, ha sikeresen befejezi a képzést és szakmát szerez. Évente kétezer diák – hátrányos helyzetére és jó tanulmányi eredményére tekintettel – Apáczai-ösztöndíjra is pályázhat. A minisztérium szerint az új rendszerben végzett fiatalok pályakezdőként biztos elhelyezkedésre és tisztességes bérekre számíthatnak.

Forrás: Magyar Nemzet

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!