Néhány vállalattal már megkezdte a bértárgyalások előtti egyeztetéseket a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete, ezeken a helyeken 10–19 százalékos emelés a tét, amellyel a kezdőbérek akár a bruttó 231–278 ezer forintot is elérhetik – tudta meg a Világgazdaság.

 Rövidesen megkezdődnek a bértárgyalások az áruházláncok és a szakszervezetek között a jövő évi béremelések mértékéről,

ennek apropóján a Világgazdaság arra kérte a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetét (KASZ), hogy körvonalazza a várakozásokat, a lehetséges forgatókönyveket. Az adatok megőrzésére és a titoktartásra vonatkozó szabályokra való tekintettel a „nulladik fordulóban” a KASZ csak anonim áttekintést adhatott a vállalatoknak is elküldött kiindulási bértáblák alapján. Az érdekképviselet mindenekelőtt azt hangsúlyozta, hogy az idén 195 ezer forintos szakmai bérminimum összege januártól 210 600 forintra emelkedik, de azoknál a vállalatoknál, ahol ők képviselik a munkavállalókat, a minimálbér már évek óta szóba sem kerül a tárgyalásokon.

A bértárgyalási kezdő javaslat kialakításakor minden esetben figyelembe veszik az adott társaság gazdasági helyzetét, a forgalmi részesedésének javulását, stagnálását, esetleg visszaesését

– nyomatékosította a KASZ, amely a bértárgyalási elvei szerint bértáblában gondolkodik. Eszerint a legalacsonyabb munkaköri szinten lévő pozíció bérét határozzák meg, ehhez viszonyítva fejezik ki százalékban a magasabb munkakörökkel párosuló eltérést. A szakszervezetnél kiemelték: a nyolcvan vállalati alapszervezetük közül egyelőre hárommal kezdték meg az egyeztetéseket, ezért a számok nem tekinthetők kereskedelmi átlagot reprezentáló értéknek, a nagyobb élelmiszer-kiskereskedelmi üzletláncok, a Tesco, a SPAR, az Auchan vagy a Penny Market pedig nincsenek köztük.

Ahol viszont már zajlik az egyeztetési folyamat, ott a legalsó munkaköri szinten 210 ezer forint a legalacsonyabb és 234 ezer forint a legmagasabb munkabér. Mint látható, a két szélső érték igen távol áll egymástól, akárcsak az érintett társaságok piaci eredményei. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezeténél előrebocsátották:

a jövő évben esedékes százalékos emelkedést tekintve mindenképp két számjegyű béremelési tervekkel vágnak neki a tárgyalásoknak.

Forrás: Világgazdaság

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ