A friss diplomás-pályakövetési kutatás eredményei szerint a pályakezdő pedagógusok átlagjövedelme havi bruttó 285 183 forint. Ez jelentősen elmarad jónéhány egyetemenről beérkezett pályakövetési adattól: a Kodolányi János Egyetem, Dunaújvárosi Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem pedagógus képzést végzői havi bruttó 400 ezer forintot kapnak, akik pedig a Budapesti Corvinus Egyetem, az Óbudai Egyetem, valamint a Budapesti Gazdasági Egyetemen diplomáztak szintén hasonló (bruttó) 350-400 ezer forint körüli jövedelmet kapnak a kutatás eredményei szerint – írja a Pénzcentrum.

A 2018-as diplomás-pályakövetési kutatás eredményei a végzés után 1,5-3,5 évvel (vagyis 2017 decemberében) elért, 2014-ben és 2016-ban diplomázottak jövedelmére vonatkoznak. Egy bizonyos besorolás szerint bruttó 300-350 ezer forint körül is lehet keresni, ilyen béreket többek között a Nyíregyházi Egyetemen, a Pannon Egyetemen, az Eszterházy Károly Egyetemen és a Miskolci Egyetemen végezettek értek el - írta az Eduline.

A pedagógusok fizetése ezzel az összes létező képzési terület közül egyedül a bölcsészettudományi, a sporttudományi, az agrár, a természettudomány, és művészeti területek diplomás dolgozóinak fizetését előzi meg (pár ezer forinttal) a bértáblán. Nem olyan régen indult kampány a közösségi médiában, amelyben arra kérték az oktatásban dolgozókat, osszák meg, mennyit visznek haza havonta, ezért hány évet tanultak és hány év gyakorlat áll mögöttük.

A pedagógusok hatodik éve nem kapnak béremelést, ezenkívül a nevelést, oktatást segítő kollégáink bérei még ennél is megalázóbbak

 - írta a kampány kezdetekor a Pedagógusok Szakszervezete Országos Ifjúsági Tagozata. Totyik Tamás a szakszervezet alelnöke azóta azt nyilatkozta:

Nagyon leszakadt a versenyszférától a bérezés, ezzel kapcsolatban komoly lépéseket kell majd az oktatási kormányzatnak tennie, hogy ne szívja el a versenyszféra a jó szakembereket a pályáról.

Szerinte ha nem lesz számottevő változás, 10-15 év múlva egyszerűen nem marad majd pedagógus az állami oktatásban.

Friss adatok szerint az általános iskolákban a legrosszabb a helyzet: az elmúlt tanévben összesen 76 461-en tanítottak - ez körülbelül húszezer pedagógussal kevesebb, mint harminc éve. Ezzel ellenben a középiskolákban dolgozó pedagógusok száma az adatok szerint még javult is az elmúlt 20-30 évhez képest.

Az óvodapedagógusokról pedig annyi látható: számuk nemigen változott az évek során, a tavalyi év sem mutatott nagyobb eltérést.

Forrás: Pénzcentrum

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ