A bankok komolyan megvizsgálják, kinek adják oda a 10 millió forintos babaváró hitelt. Több olvasónk is arról számolt be, csalódottan kellett távozniuk több banktól – írja a Népszava.

Óriási az érdeklődés a babaváró támogatás iránt, a bankok már több száz párnak utalták el a 10 millió forintot – nyilatkozta a napokban Novák Katalin családügyi államtitkár több kormánypárti újságnak adott „exkluzív interjújában”. Arról ugyanakkor nem beszélt, hány esetben utasították el az igényléseket a bankok, vagy csökkentették le a házaspárok által kért összeget. Lapunknak viszont több olvasó is arról számolt be: csalódottan kellett távozniuk több banktól. A július 1-jétől igényelhető, a kormány által támogatásnak nevezett babaváró hitellel kapcsolatban a kormányzati propaganda azt sugallja: minden fiatal házaspár felveheti a 10 millió forintot. Márpedig ez korántsem így van.

A hitel iránt érdeklődők egy része azonban nincs tisztában azzal, hogy a bankok saját hitelbírálati szabályzatuk alapján bírálhatják el a kérelmeket, így a vonatkozó kormányrendelet előírásain túl további, szigorúbb feltételeket is szabhatnak - és szabnak is.

Egy szabad felhasználású kölcsönről van ugyanis szó, amelyhez ingatlanfedezet sem szükséges, a bankok ezért leginkább az igénylők jövedelme alapján igyekeznek bebiztosítani a későbbi fizetési fegyelmet. A legtöbb elutasított házaspár éppen ezen a ponton vérzik el.

Egyik olvasónk arról számolt be: két banknál is sikertelenül jártak.

Az egyik nagybank azért utasította el kérelmüket, mert a férjnek csak határozott idejű szerződése volt. A másik banknál ez nem volt probléma, de mivel a férjnek volt egy korábbi munkáltatói kölcsöne, a feleség PHD-ösztöndíját pedig nem fogadták el jövedelemként, az igényelt 10 millió forint alig több mint felét ajánlották meg. Harmadjára már hitelközvetítő segítségét kérték, mivel a baba most már bármelyik napon megszülethet, de még nem kaptak pozitív visszajelzést.

Márpedig a kölcsönt előbb igényelni kell, és csak utána szülni, különben nem lesz kamatmentes a hitel. Egy másik olvasónk szerint a bankok sok esetben „büntetik", ha a várandós kismama veszélyeztetett terhesként táppénzen van. Tapasztalataik alapján több bank ugyanis a táppénzt nem fogadja el jövedelemként, vagy csak kisebb arányban számítja be. Olvasónkat is emiatt utasították el. Az sem egységes, hogy milyen mértékben engedi terhelni a jövedelmet a bank.

Általános szabály szerint a hitelek törlesztőrészlete legfeljebb a nettó jövedelem felére rúghat, több bank azonban 35-40 százaléknál húzza meg a határt.

Olvasónk azt is jelezte: a bankok a kockázatelemzésnél nézik, volt-e korábban csúszása az igénylőnek valamely hitelénél, mert az kizáró ok. Bár a kormányrendeletből az következne, hogy a passzív KHR-es (a „rossz adós” listára felkerült, de tartozásukat már rendezett) ügyfelek is felvehetik a babaváró hitelt, tudomásunk szerint egyetlen bank sem fogadja be ezeket az igényléseket – említ egy másik buktatót Veres Patrik, a Bank360 szakértője.

Hozzátette: a jövedelem terhelhetőségekor a meglévő hiteleket is vizsgálják a bankok, sőt, van olyan pénzintézet, amely megélhetési költségekkel is számol.

Eltérő a banki gyakorlat abban is, hogy kamatmentes törlesztőrészlettel számolnak-e, vagy a baba elmaradására számítva a kamattal terhelt összegeket veszik alapul. Ha az ügyfél nem kap megfelelő ajánlatot a pénzintézettől, érdemes egy másik banknál próbálkozni. Egyidejűleg azonban nem lehet több banknál is beadni a kérelmet: előbb a folyamatban lévő igénylést le kell állítani. Veres Patrik szerint mindezek miatt érdemes előbb tájékozódni – például a Bank360 kalkulátorát használva kiszámolni, elég lesz-e a jövedelem –, és csak utána fordulni a kiválasztott bankhoz.

A Bank360 tapasztalatai szerint szerint egyébként

az ügyfelek szinte minden esetben a maximális 10 millió forintot igénylik, és akit nem utasítanak el, az nagy valószínűséggel megkapja az igényelt kölcsönösszeget.

Hogy hány ügyfelet utasítanak el, azt azonban nem tudni, a bankok nem túl bőbeszédűek e téren. Az elutasítások arányát és számát firtató kérdéseinkre egyik pénzintézet sem adott konkrét választ. Azt azonban megerősítették: szinte mindenki a 10 milliós összegre pályázik. Az OTP azt közölte: eddig több mint 2 ezer babaváró hitelt folyósítottak, a beadott igénylések száma pedig meghaladja a 6 ezret (a válaszból nem derül ki, hogy a különbség az elutasításokból fakad-e, vagy még folyamatban lévő igénylésekről van szó).

Az eddig folyósított támogatások átlagösszege 9,7 millió forint. A K&H Bank eddig mintegy 10 milliárd forint összegben fogadott be igényléseket, a Budapest Bankhoz 550 igénylést nyújtottak be. Az MKB Banknál 300 kérelmet fogadtak be. Azt ugyan nem közölték ők sem, hány ügyfelet utasítottak el, de az okokat igen. Eszerint leggyakrabban a túlzott eladósodottság, illetve a „már meglévő hitelek esetében mutatott nem megfelelő törlesztési magatartás” miatt utasítanak el kérelmezőket. A CIB Banknál csak július 19-től lehet igényelni a babaváró hitelt, azóta már több mint 100 kérelmet fogadtak be. Az Erste Banknál az első hetekben már kétezer házaspár igényelte a hitelt. Mint írták: az ügyfelek tudatosságát és felkészültségét mutatja, hogy az elutasítási arány egyelőre elenyésző.     

Rossz igazolásokat kaptak

Több ezer ügyfélnek hiánypótlást kell benyújtania a babaváró hiteligényléséhez, mert július 17-e előtt nem minden esetben adtak megfelelő igazolásokat a TB-jogviszonyról a kormányhivatalok.

A bankok nem utasítják el ezeket az igényléseket, csak felfüggesztik a megfelelő igazolások beérkeztéig. Így az ügyfelek nem csúsznak ki a határidőből, mert az igénylésnek és nem a folyósításnak kell megelőznie a szülést. 

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!