Már július 1-jétől csökken a szociális hozzájárulási adó, ám az évközi csökkentés fontos kérdéseket vethet fel a cafeteria juttatások esetében – hívta fel a figyelmet a MAZARS új elemzése. A két százalékpontos adócsökkentéssel a munkaadók mindenképp jól járnak, ám elképzelhető olyan eset is, hogy a munkavállalók is többet vihetnek haza. Ez azonban nagyban függ az adott cég szabályzataitól, és a munkavállalóval történő megegyezéstől – írja a Profitline.

 Jövő hónaptól 19,5%-ról 17,5%-ra csökken a szociális hozzájárulási adó -  ismertebb nevén a szochó – hívta fel a figyelmet a MAZARS. A csökkentés elsősorban a munkaadók számára lesz könnyebbség, hiszen mérsékli a bruttó munkabéreket terhelő járulékot. Az adótanácsadó korábban többször is rámutatott, hogy a bérekre rakódó közterhek mértéke hazánkban különösen magas, így ez a változtatás szerintük szükséges volt.

Ugyan a módosítás jó irányú elmozdulást jelent, az év közbeni változtatás számos kérdést vethet fel, leginkább a cafeteriára vonatkozóan. Itt ugyanis a munkáltatón kívül a munkavállalók is jól járhatnak, hiszen a cafeteria elemek adózásánál bizonyos esetekben ők lehetnek a haszonélvezők. A munkabér mellett ugyanis több béren kívüli juttatáselem is a szociális hozzájárulási adó alapját képezi. Így a kedvező évközi változás a cafeteriára is kihathat, az azonban egyelőre kérdéses, hogy miként

– mondta H. Nagy Dániel, a MAZARS adóigazgatója.

A válasz leginkább attól függ, hogy az adott cég cafeteria rendszerében a munkavállalónak járó összeget bruttó vagy nettó módon határozták-e meg. Az is döntő lehet, hogy a munkáltató milyen belső szabályzatot alakított ki erre vonatkozóan.

A munkaadók ugyanis legtöbbször előző év végén hirdetik ki a cafeteria csomagokat, ám az már eltérő, hogy ezeket pontosan hogyan kezelik. Sokan belső szabályzatban rögzítik, hogy a nettó juttatási összegek egész évben változatlanok maradnak, így az adócsökkentés a dolgozónak fizetett összegeket nem érinti, és a kapcsolódó nyilatkozatok felülvizsgálata sem szükséges

„Azaz a módosítással a munkáltató ugyan jól jár, a munkavállaló azonban ugyanannyit kap, mint korábban. Elképzelhető ugyanakkor olyan helyzet is, hogy a szabályzat csak bruttó keretet rögzít. Ilyenkor a munkavállalók akár jogosan is követelhetik, hogy az évközi adócsökkentés miatt magasabb nettó cafeteria juttatást kapjanak. Ha ez így van, akkor a munkáltatónak az egyes juttatáselemek nettó értékét újra kell számítania, ami viszont többletmunkát okoz nekik” – hangsúlyozta H. Nagy Dániel. 

A MAZARS azt is kiemelte, hogy a csökkentett adómérték első ízben azokra a béren kívüli elemekre alkalmazható, amelyek tényleges juttatása júliusban - vagy azt követően -  történik meg. Ez alapján előnyös, ha például a munkáltató a szokásos június végi SZÉP kártya utalásokkal megvárja a júliust.

Mivel a módosítás sok kérdést vet fel, július előtt mindenképp javasolt áttekinteni, hogy egy adott társaság cafeteria szabályzata rendelkezik-e az évközi jogszabályváltozások esetére.

Forrás: Profitline.hu

Hozzászólok a Facebookon

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!