Nem az idősek szükségletei határozzák meg, mennyivel emelkedik járandóságuk – írja a Népszava.

 Az idősek a jövő évi költségvetés vesztesei

– állítják az országos nyugdíjas szervezetek. A helyzet javítására ötpontos javaslatcsomagot állítottak össze. Most is kiemelik az Országos Nyugdíjas Parlament legfontosabb követelését, a vegyes indexálás visszaállítását.

Ha a kormány az ellátások éves emelésénél nemcsak az inflációt, hanem a nettó béremelkedést is figyelembe venné, a nyugdíjak a 2020-ra tervezett 2,8 százalékos növekedés helyett 5,6 százalékkal emelkednének

– hangsúlyozta Juhász László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) Nyugdíjas Tagozatának vezetője a szervezetek csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Szakértőik szerint ma nem az idős emberek szükségletei határozzák meg, hogy mire mennyi pénzt ad az állam, sokkal inkább a megszokás és a pénzmaradványok mértéke, s ezt megalázónak érzik

– fogalmazott több nyugdíjas vezető. Azt tartanák elfogadhatónak, ha legalább az inflációval bővülne például a gyógyszertámogatás kerete, a nyugdíjprémium pedig beépülne a rendszeres ellátásokba. Azt is sérelmezik a nyugdíjasok, hogy 70 év után jövőre a kormány megszünteti az idősek és rokkantak kedvezményes szociális üdülési lehetőségét. Ennek kompenzálására azt javasolják, a medián nyugdíj alatti ellátásban (2018. januárban 101 795 forint) részesülők kapjanak havi 1000 forintos nyugdíjemelést januártól.

idős,

Ehhez kapcsolódik, hogy módosító indítványt nyújtott be Korózs Lajos a parlamentnek, hogy az Erzsébet-program keretében továbbra is kedvezményes üdülési lehetőséget kaphassanak a nyugdíjasok, hiszen aktív korukban sokszor téglajegyek vásárlásával, máskor plusz műszakok felajánlásával támogatták az építéseket, felújításokat. A parlament népjóléti bizottságának szocialista elnöke emlékeztetett rá, hogy az ingatlanok, köztük szállodák, táborhelyek túlnyomó részének eredetileg szakszervezeti tulajdonosai voltak. A szociális üdültetés megszervezésével megbízott Nemzeti Üdülési Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke, Karácsony Mihály a Népszavának úgy nyilatkozott, hogy amikor 2011-ben lejárt a megbízatása, 21 milliárdos vagyona volt a szervezetnek, az üdülési csekkek hasznából minden évben 4-5 milliárdot fordítottak szociális üdültetésre. Mint mondta: biztos benne, hogy az Erzsébet utalványok is hasonló hasznot termeltek, mégis megszüntette őket az Orbán-kormány. Sajtóhírek sora állítja: követhetetlen módon az alapítvány vagyona is eltűnt.                                      

Nem szüntetik meg a szociális üdültetést

A szociális üdültetés megszervezésével megbízott Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kétnapos gondolkodás után azt közölte az MTI-vel, hogy nincs szó a nyugdíjasok és fogyatékkal élők szociális üdültetésének megszüntetéséről. Az Erzsébet-program jövő évi üdülési lehetőségeire szeptember 15-től lehet pályázni. A közleményből az nem derül ki, hogy a kormány a közfelháborodás hatására váltott álláspontot vagy a törvénycsomagban rögzített szöveget írták meg rosszul.

Forrás: Népszava

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!