A pályakezdő pedagógusok nettó 135 ezer forintos bérével nem nehéz versenyezni, tanárszakos hallgatókat kérdeztünk meg arról, hogy ez az összeg elég-e, ahhoz hogy a tanári pályán maradjanak. Van, aki bár tiszta szívből szeretne pedagógus lenni, anyagi okokból inkább villamosvezetőket fog oktatni. Több nyelvszakos inkább magániskolákban, multiknál vagy külföldön látja a jövőjét. Arra is fény derült, hogy az anyagiakon túl a pedagógusok túlterheltsége és társadalmi alábecsültsége sem vonzó a fiatalok számára. Viszont találtunk csillogó szemű tanárjelölteket is, akik minden nehézség ellenére ezt a hivatást választják, egy kis plusz pénzre pedig magánórákból tesznek majd szert. Az Abcug cikke.

Eddig is sokat lehetett hallani a pályakezdő, diplomás tanárok nettó 135 ezer forintos fizetéséről. A pedagógushiány létezése egyre nyilvánvalóbbá válik, miközben a szakma is elöregedett, ötven százalékuk ötven év felett jár, egyre nagyobb szükség lenne az utánpótlásra. A tanárszakosok azonban rendkívül magas számban hagyják el a pedagógiai pályát, erre a Nemzeti Pedagóguskar 2018-ban hívta fel a figyelmet: a 2013-ban végzettek harmada öt évvel később már nem tanárként dolgozott. Nemrég látott napvilágot a 20on.hu, A fiatal felnőttek lapja felmérése, amit 243 osztatlan tanárszakos diák töltött ki, 127-en budapesti, 116-an pedig vidéki egyetemekről. A nem reprezentatív kutatásból kiderült, hogy mindössze csak a kitöltők harmada szeretne biztosan tanár lenni. A válaszadók kétharmada kifejezetten bizonytalan a jövőt illetően, vannak, akik az alacsony fizetés miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy tanárok legyenek, mások pedig csak részmunkaidőben terveznek a pályán maradni, mert valahonnan pénzt is kell, hogy keressenek.

Arról azonban keveset tudunk, hogy ezek mögött a tendenciák mögött milyen személyes motivációk állnak. A cikkünkhöz felkerestünk öt hallgatót, akik budapesti egyetemeken tanulnak osztatlan tanárképzésben. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mi motiválta őket, hogy tanárszakra jelentkezzenek, mikor tájékozódtak arról, hogy mennyi lesz pontosan a kezdő fizetésük, ez az összeg befolyásolja-e valamilyen irányba a pályaválasztásukat. Rákérdeztünk, hogy a bérezésen kívül milyen más tényezők játszanak szerepet a döntésükben. Beszéltünk olyan hallgatóval, aki bár tiszta szívből szeretne tanár lenni, anyagi okokból inkább villamosvezetőket fog oktatni. Több nyelvszakos inkább magániskolákban, multiknál vagy külföldön látja a jövőjét. Arra is fény derült, hogy az anyagiakon túl a pedagógusok túlterheltsége és társadalmi alábecsültsége sem vonzó a fiatalok számára. Vannak, akik úgy érzik, egyre inkább megkötnék a kezüket a közoktatásban, például a szabad tankönyvválasztás hiányával, és a hazafias nevelés sulykolásával. Viszont találtunk csillogó szemű tanárjelölteket is, akik minden nehézség ellenére ezt a hivatást szeretnék űzni, egy kis plusz pénzre pedig magánórákból tennének szert.

Magyar-történelem tanári végzettséggel villamosvezetőket fog oktatni

A felvételi előtt elmentem egy lovastáborba gyerekekre felügyelni, a táborvezető épp a lóbetegségekről magyarázott, és láttam, hogy a gyerekek kistányér méretűre nyílt szemekkel figyeltek. Ekkor döntöttem el, hogy tanári szakra jelentkezem.

Eszter negyedéves magyar-történelem tanár szakos egyetemista, aki a tanulmányai miatt költözött vidékről a fővárosba, jelenleg kollégiumban lakik. A tanulmányai mellett eladóként dolgozik, még a mostani órabére is magasabb, mint amit kezdő tanárként kereshet. “A párom építőmérnöknek tanul, a barátok meg is jegyezték, hogy engem is ő fog eltartani. Ez sajnos, ha az eredeti szakmámban maradnék, igaz is lenne. A páromnak saját lakása van, én viszont így sem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy tanár legyek, így valószínűleg a pályaelhagyók táborát fogom gyarapítani. Sokan kinevetnek, de az a tervem, hogy elmegyek villamosvezető-oktatónak. Ennek az éles váltásnak kizárólag anyagi okai vannak, persze szívesebben tanítanék középiskolában.”

Apa annyira nem örült, hogy tanárnak megyek, szerinte a tanári fizetés csak az éhen halásra elég, csak másfél éve, egy újságcikk elolvasásakor tudatosult bennem, hogy tényleg szinte semmire nem lesz elég. Visszagondolva, tényleg naiv voltam, hogy nem néztem utána pontosan mennyi is az a “kevés fizetés”

– meséli a 22 éves hallgató.

Tegnap este pont arról beszélgettek a párjával, hogy mi lenne, ha szingliként a tanári fizetésből szeretne megélni. Kiszámolták, ha beköltözne egy albérletbe valaki mellé, akkor legalább hatvanezret kellene fizetnie csak a szobára, a rezsi is körülbelül húszezer forint, még enni is kellene valamit, ami legalább harmincezer forint. Tehát maradna húszezer forintja színházra járni, közlekedésre, ruhára.

Ráadásul az országban hatalmas a tanárhiány, így a maximális heti 26 óra mellé be kellene vállalnia a helyettesítéseket és a túlórákat is. Heti hat órára további bér nélkül beoszthatóak, emellett az órákra fel kell készülni, és ki kell javítani a dolgozatokat is, adminisztrálni kell, “kezdő tanárként ez biztos több mint heti 40 óra.” A későbbi kilátások sem lennének túl rózsásak, a pedagógus bértábla szerint körülbelül tíz év múlva kereshet majd a végzettségével nettó kétszázezret. “Akkorra azért már szeretnék férjhez menni, és saját lakást, ahová megszülöm a gyereket, minderre kapsz kétszázezret, 35 évesen”– fűzte hozzá.

Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy visszaköltözzön vidékre, azonban a párja ebben nem lenne partner. A budapesti magániskolákban pedig nincs annyi üres hely, hogy ennyi kezdő magyar-történelem szakos tanárt felvehessenek, magánórákra pedig nem nagyon van szükség. A külföld pedig szintén nem alternatíva, a párja el tudna helyezkedni, azonban az ő végzettsége nem alkalmas arra, hogy kint taníthasson . “Takarítani tudnék, mondjuk azzal is többet keresnék.”

Ha csak nem muszáj, nem szeretne állami iskolában elhelyezkedni

Mindenképpen történelemmel és földrajzzal akartam foglalkozni, azonban nem szívesen ülnék egész nap egy irodában a számítógépet bámulva, szerettem volna, ha emberekkel vagyok körülvéve

– meséli Dániel, aki jelenleg másodéves az egyetemen.

A húsz éves Dániel jelenleg még otthon lakik, abban biztos, hogy oktatni fog, azonban nem szeretne állami iskolában elhelyezkedni. “Egész- vagy félállásban alapítványi iskolában fogok tanítani. Azt is elképezhetőnek tartom, hogy belekezdek egy vállalkozásba, amivel kipótolhatnám a fizetésemet, és csak félállásban tanítanék magániskolában Ha nem találok máshol tanári állást, akkor állami intézményben helyezkedem el, de nem az a cél.” A fizetés az egyik jelentős szempont, ami miatt inkább magániskolába vágyik, hiszen ott valamivel jobban tud keresni. Azonban ez sem mindegyik iskolára igaz, mert van, ahol a bérezés nagyjából a közalkalmazotti bértáblának felel meg, vagy csak egy-két tízezer forinttal magasabb. Egy-két budai magániskola viszont nagyon jól fizet. Amikor tanár szakra jelentkezett, ő is hallott arról, hogy kevés lesz a fizetése, de akkoriban ez még nem jelentett fontos tényezőt számára. Az utóbbi időben viszont azzá vált, hiszen nem szeretne örökre a szüleinél maradni.

Dániel nem csak az anyagiak miatt vágyik a magániskolákba, hanem világnézeti okok miatt is. “Ott kevésbé poroszos módszerekkel lehet tanítani, és több szabadságot kapok abban, hogy mit tanítok.” Arra is rákérdeztünk, hogy mennyire elégedett a tanárképzéssel, a szakrésszel elég jó tapasztalatai vannak, viszont a tanári képzés szerinte lehetne sokkal inkább gyakorlatorientáltabb.

Külföldön azért sem néztek le, mert pincérkedem, itthon viszont lenéznek, mert tanárnak készülök 

Több generációs tanárcsalád a miénk, viszont én igyekeztem kikerülni, hogy pedagógus legyek, első helyen pszichológiára jelentkeztem, onnan viszont néhány ponttal lecsúsztam. Az utóbbi években, miközben kisebb gyerekekre vigyáztam, vettem észre, hogy mégis van bennem tanári véna, örömmel tölt el, amikor átadhatom a tudást

– kezd  a történetébe Lilla, aki másodéves tanár szakos hallgató az egyetemen, és két idegen nyelvet választott szakpárként. Lilla a tanulmányai miatt költözött egy vidéki megyeszékhelyről Budapestre. Jelenleg a lakótársával osztja meg az albérletet, a lakbér és a rezsi ráeső részét a tanulmányai alatt a szülei fizetik.

Abban szinte teljesen biztos, hogy diplomával a kezében nem szeretne közoktatásban tanítani, a nyelvekkel inkább a versenyszférában tolmácsként, HR-esként, esetleg magániskolában helyezkedne el. Úgy látja, hogy az ismerősei között azok akarnak elhelyezkedni a közoktatásban, akik maximálisan elhivatottak, és/vagy mellette máshonnan is próbálnak plusz jövedelmet szerezni. Lilla szerint viszont kizárólag maximálisan elhivatott tanárokból nem lehet ellátni egy egész országot, és aggodalomra ad okot, hogy az alacsony fizetés és a megbecsülés hiánya miatt sok tehetséges fiatal inkább biztosabb megélhetést kínáló képzésre jelentkezik. Egyes tanár szakokon szerinte már túl alacsony a ponthatár, ami azt a veszélyt rejti magában, hogy kevésbé alkalmas diákok is felvételt nyerhetnek.

Amikor óralátogatáson voltak az egyik iskolában, akkor még az ottani tanár is megjegyezte, hogy az egyetemen töltött idő mennyire nincs arányban a fizetésükkel. “Osztatlan képzésben tanulok öt és fél évet, majd végül minden, amit addig leteszek az asztalra, havi 135 ezret ér, amiből biztosan nem tudok saját lábra állni. Nem szeretném, hogy kikerülve az egyetemről, még mindig a szüleim adjanak bele az albérletbe. Ha egyedül szeretnék lakni Budapesten, az körülbelül százezer forint bérleti díjat jelent, erre jön a rezsi, és akkor még nem is ettem.”

Többen úgy vagyunk vele, hogy a végére nem gondolunk, csak az lebeg a szemünk előtt, hogy az aktuális beadandót és vizsgát letudjuk, de azt nem realizáljuk, hogy mi lesz akkor, amikor már ott állunk tanárként.” Lillában egy külföldi munka során tudatosult, hogy mennyire nem lehet egy tanári fizetéssel előrébb jutni az életben. Az egyik nyáron egy szendvicsbárban dolgozott, ahol a munkatársai csak egy-két évvel voltak nála idősebbek, kihagyták az egyetemet mégis saját egzisztenciával rendelkeztek.

De nem csak a pénz tartja vissza Lillát, úgy érzi, hogy társadalmi szinten sincsenek megbecsülve a tanárok. “Külföldön azért sem néztek le, mert pincérkedem, itthon viszont lenéznek, mert tanárnak készülök. Egy olyan országban viszont, ahol ez a szakma jobban meg van becsülve, szívesen oktatnék.”

A diplomaosztós ruhámban már megyek is a Liszt Ferenc Repülőtérre

Szeretnék tanár lenni, de miután kézhez kapom a diplomám, villámgyorsan fogok emigrálni, és ki tudja, hogy mi lesz belőlem

– kezdte Ildikó.

A harmadéves, dupla idegen nyelv szakos hallgató a továbbtanulás miatt költözött vidékről Budapestre. Mivel Ildikó árván maradt, az érettségi után eladta a szülei házát, és a fővárosban vett saját lakást, jelenleg az árvaellátásból tartja fenn magát, a rezsivel pedig igyekszik spórolni.

“A tanítás egy nemes eszköz, árva vagyok, és az életben sok olyan szituáció van, amiben el lehet veszni, de az oktatás egy olyan háló, ami megtartott” – meséli a 23 éves hallgató.

Önmagában a pénz nem lenne elég, hogy itthon maradjon, ahhoz elég nagy, rendszerszintű változásra lenne szükség. Hiányolja a szakma megbecsülését, ahhoz képest, hogy a tanárok formálják a jövő nemzedékét, eléggé lenézik őket. Nagyon sokat kell dolgozni nagyon kevés pénzért, szinte már minimális szabadságot sem kapnak abban, hogy mit taníthatnak, a hazafias neveléssel pedig nem tud azonosulni. A döntése mögött viszont elsősorban az áll, hogy leszbikusként kisebbségnek érzi magát Magyarországon.

Biztos vagyok benne, hogy a párommal külföldre megyünk, olyan helyen szeretnék élni, ahol emberszámba vesznek, és ugyanúgy megbecsülik a létezésemet, mint a heteroszexuális embertársaimét. Nem tudok egy olyan országban tanárként dolgozni, ahol az Országgyűlés elnöke kijelentheti, hogy nem tartja a melegeket egyenrangú állampolgárnak. Számomra nem élhető az ország, nem tudok házasodni, és nem akarok úgy élni, hogy mindig attól kelljen félnem, hogy mi történik akkor, ha valaki beköp, és valami koholt indokkal kirúgnak az állásomból.

“A diplomaosztós ruhámban már megyek is a Liszt Ferenc Repülőtérre” – ezzel szokott viccelődni. Ami mögött viszont komoly elhatározás áll, tudja, hogy külföldön nem könnyű tanárként elhelyezkedni, és abban sem biztos, hogy elfogadják a diplomáját. Reménykedik, hogy vannak olyan tanítási munkák, amiket az ottani tanárok nem szívesen vállalnak el, ilyen például a bevándorlók nyelvoktatása.

“Nem az én apám az oktatási államtitkár, ezért csak alkalmazkodni tudok”

Az egyetemi folyosókon kérdezgetve, több olyan diákkal is találkoztunk, akik biztosak abban, hogy a tanári hivatást választják. Az egyik diák vidékről jött Budapestre, korábban a szülei vettek egy lakást a fővárosban, így a lakhatása megoldott, az induláskor is tudják támogatni. Egy másik egyetemista pedig még a szüleinél lakik, és mivel nagy tanárhiány van fizika szakos tanárból, úgy érzi, hogy nagy szükség van rá. A tanulmányi ösztöndíjból tud félretenni, és már ahhoz is hozzá van szokva, hogy kevés pénzből kell gazdálkodni, hiszen a a szülei szintén tanárként dolgoznak. Emese pedig, aki másodéves angol-magyar szakos hallgató mindig is tudta, hogy tanár szeretne lenni, az édesanyja várandósan, magyar szakos diákként szavalta neki Radnóti eclogáit. Már négy éves korában azt mondta a szüleinek, hogy tanár lesz, csak az utóbbi időben merültek fel kétségek benne, de minden nehézség ellenére úgy gondolja, hogy végül oktatni fog.

Mindez lehet, hogy nagyon rózsaszín és cukros, de nekem ez egy hivatás. Önmagában az sosem boldogított, hogy nekem van tudásom, óvodás korom óta folyamatosan magyarázgatok, alsóban már házit korrepetáltam. Nem vagyok egy csodabogár, ha nekem sikerült elsajátítanom valamit, akkor az másnak is menni fog. Mindig is zavart, ha valaki előtt zárva maradt a tudáshoz vezető út, így aztán elmagyaráztam neki, hogy én hogy jutottam el a megoldáshoz, akkor rámnéztek, és annyit mondtak, hogy: csak ennyi? Ezekért a szemekért szeretnék tanár lenni

– mondta Emese.

Emese vidékről származik, a családjukra jellemző, hogy nem a pénzért, hanem a szakma szeretete miatt dolgoznak. A diák tisztában van a kezdő tanári fizetésekkel, úgy látja, ha ezek a paraméterek, akkor ezeket kell vállalni, ezt mindenki tudta az elején. “tényleg eléggé mocskos ez az anyagi helyzet, de mivel nem az én apukám az oktatási államtitkár, ezért csak alkalmazkodni tudok, és marad az, hogy rengeteget kell dolgozni”.

Vannak fiatal pályakezdő ismerősei, akik a tanári állás mellett magánórákat adnak, ő is ebből tervez némi pluszkeresetre szert tenni. Azzal is tisztában van, hogy így nem sok szabadideje marad, bár ő már most is eléggé le van terhelve, szakkollégista, és korrepetálni is szokott. Viszont nincs kizárva, hogy egy időre külföldön dolgozna, hiszen valamennyi alaptőkére szüksége van, illetve a kintlét nyelvgyakorlás szempontjából is hasznos lenne, azonban később mindenképp visszajönne tanítani. “Kizárólag a tanári fizetésből még a pelenkát sem tudnám kifizetni, és még egy gazdag férj mellett is kínos lenne, ha egy ember csak ennyit visz a házasságba” – jegyezte meg végül Emese.

(A hallgatók vizsgái, illetve szakmai előmenetelük érdekében sem az egyetemeket, sem a teljes nevüket nem említjük meg.)

Forrás: abcug.hu