Június 17-től beadható a babaváró hitel igénylése előzetes vizsgálat céljából az Erste Banknál, így az arra jogosult párok július első napjaiban valóban hozzájuthatnak a kedvező kölcsönhöz - jelentette be a pénzintézet – írja a napi.hu.

 Az Erste Bank már június 17-től fogadja a babaváró hitelt igényelni szándékozó fiatal házasok érdeklődését. A támogatott kölcsönről szóló jogszabályok hatálybalépését követően így szinte azonnal hozzájuthatnak a hitelhez a bank ügyfelei.

A gyermeket vállaló házaspárok akár 10 millió forint, szabadon felhasználható kamattámogatott kölcsönre lehetnek jogosultak, három gyermek születése esetén pedig az állam a teljes tartozást átvállalja.

E hitellel a termékpaletta egy olyan konstrukcióval bővül, mely igen kedvező feltételek mellett biztosít kölcsönt a gyermeket vállaló párok számára - mondta Harmati László, a bank lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

baba, csecsemő, hitel,

Az érdeklődők az Erste Bank oldalán azt már most is ellenőrizni tudják, hogy megfelelnek-e a jogszabályi követelményeknek.

Az ezeknek megfelelő házaspárok minimum kétmillió, legfeljebb tízmillió forint babaváró hitelt igényelhetnek, legalább 60, maximum 240 hónapos futamidő mellett.
A pár mindkét tagjának be kell töltenie a 23. életévét, de a feleség nem lehet idősebb 41 évesnél, míg a férj a hitel lejáratakor még nem töltheti be a 70. életévét.

Mivel ez a hitel is a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (jtm) szabályozásról szóló rendeletet hatálya alá tartozik, a pároknak a hitelképesség vizsgálata során igazolniuk kell, hogy megfelelő jövedelemmel rendelkeznek az adott hitelösszeg törlesztéséhez. A havi törlesztőrészlet ugyanakkor nem haladhatja meg az 50 ezer forintot.

hitel feltételei vonzók a családalapításban gondolkodó házaspárok számára. Az Erste várakozása szerint jelentős lesz a kereslet a lehetőségre, az érdeklődők száma akár már az első hónapban elérheti az ezres nagyságrendet.

Forrás: napi.hu