Megjelent a Magyar Közlönyben a falusi csokot szabályozó kormányrendelet, így most már jogi alapja is van a már egy ideje bejelentett programnak. A falusi csokról eddig már tudni lehetett, hogy olyan, 5000-nél kevesebb lakosú településeken lehet majd fölvenni, ahol az elmúlt években csökkent a lakosságszám, hogy a sima csokkal ellentétben használt lakás vásárlására is lehet majd költeni az összegeket, viszont az összeg felét felújításra kell költeni. Ahogy azt is bejelentette már a kormány, hogy melyik az a 2486 település, ahol jelentkezni lehet majd a támogatásra – írja az Index.
A most megjelent rendeletből az is kiderül, hogy pontosan mi számít a megvásárolt ingatlanok korszerűsítésének:
- víz-, csatorna-, elektromos-, gáz-közműszolgáltatás bevezetése, illetve belső hálózatának kiépítése,
- fürdőhelyiség, illetve WC létesítése olyan lakásban, amely nem rendelkezik ilyen helyiséggel,
- központi fűtés kialakítása vagy cseréje, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
- az épület szigetelése, ideértve a hő-, hang-, illetve vízszigetelési munkálatokat,
- a külső nyílászáró energiatakarékos nyílászáróra való cseréje,
- tető cseréje, felújítása, szigetelése,
- kémény építése, korszerűsítése,
- belső tér felújítása, ideértve a belső burkolat cseréjét, a galériaépítést, a belső elektromos-, vízhálózat cseréjét, a fürdőhelyiség-felújítást, a WC-felújítást; a konyhafelújítást,
- a lakással azonos ingatlan-nyilvántartási helyrajzi számon található melléképület felújítása vagy kerítés építése, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 30 százalékáig, valamint
- a korszerűsítéshez közvetlenül kapcsolódó helyreállítási munka, a korszerűsítés költségeinek legfeljebb 20 százalékáig.
A csok igénylésénél jelezni kell, hogy ezekből melyiket vagy melyikeket szeretné a jelentkező elvégezni, a támogatást többfajta korszerűsítésre is föl lehet venni. A rendeletben az is szerepel, hogy
AKI NEM TELJESÍTI A VÁLLALT KORSZERŰSÍTÉST VAGY BŐVÍTÉST, ANNAK A CSOK KEDVEZMÉNYT A FOLYÓSÍTÁS NAPJÁTÓL SZÁMÍTOTT KÉSEDELMI KAMATTAL EGYÜTT VISSZA KELL FIZETNIE.
A rendeletben az is szerepel, hogy abból gyakorlatilag kizárják azokat, akik közfoglalkoztatásban dolgoznak, legalábbis abból, hogy három gyerekre vonatkozó támogatásra jelentkezzenek. Aki erre pályázna, annak 30 napnál nem régebbi okirattal igazolnia kell, hogy "a Tbj. 5. §-a szerint biztosított – ide nem értve a közfoglalkoztatási
jogviszonyban foglalkoztatott személyt –, vagy a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytat".
A rendelet szerint a program 2019. július 1-től lép érvénybe és 2022. június 30-áig tart, eddig lehet majd benyújtani az igényeket.
Forrás: Index