Átlagosan nyolc százalékos fizetéscsökkenést jelent a több munka mellett változatlanul hagyott bér – írja a Népszava.

Önnek 5 nappal kevesebb szabadsága lett, naponta 30 perccel (6,25 százalékkal) nőtt a munkaideje, a fentiek miatt 17,53 nappal (8,74 százalékkal) kell többet dolgoznia évente, bruttó fizetése nem változott, de a munkaidő növekedése miatt órabére valójában 8,04 százalékkal csökkent! Ha a Kormány által kommunikált átlagos 30 százalékos béremelést megkapta volna, akkor havonta 153 133 forinttal lenne több a bruttó fizetése, ez éves szinten 1 837 593 forint bevételkiesést jelent Önnek!

Ilyen eredményeket olvashat, aki kitölti a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálatban Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) közösségi oldalára nemrég feltöltött bér- és szabadság kalkulátor sorait a saját adataival.  Akit érdekel, mennyivel járt rosszabbul ide kattintva töltheti fel adatait.

A programot egy kormányhivatalban dolgozó szakember készítette, miután kiszámolta magának órabérre lebontva, hogy mennyivel járt rosszabbul az új törvény alapján, s azt gondolta, mindenkinek meg kellene adni a pontos szembenézés esélyét a kormányhivatalokban. Elküldte a program linkjét a szakszervezetnek, de kilétét nem kívánta felfedni. Arra biztat minden érintettet, jelezzen vissza, ha úgy látja, érdemes lenne továbbfejleszteni a kalkulátort.

Arról, hogy mennyire hátrányosan érintette a járási hivatalok és megyei kormányhivatalok dolgozóit a rájuk vonatkozó új szabályozás, az utóbbi hónapokban a Népszava is számtalan cikket jelentetett meg. Márciusban 2500 köztisztviselő távozott a hivatalokból, egész osztályok ürültek ki, főként az idősebb, tapasztalt munkatársak menekültek el. Hiányukat még nem érzik az ügyfelek, mert még felmondási idejüket töltik, de néhány hét múlva kiderül, mekkora űrt hagynak maguk után.

Az MKKSZ elnöke folyamatosan figyelmeztetett, hogy sok munkatársnak egy hónappal nőtt meg a munkaideje márciustól, emiatt a változatlanul hagyott fizetésük kevesebbet ér.

Boros Péterné elmondása szerint, amikor reggel megkapták a kalkulátort, több vidéki munkatársukat is arra kérték, próbálják ki. Az eredmények alapján átlagosan 8 százalékos bércsökkenést igazoltak vissza a kollégáik, ami mellett már a kormány sem mehet el szótlanul. Az MKKSZ ezek alapján 2019-re 30 százalékos béremelést követel a kormányhivatali dogozóknak, ami a valóságban alig haladná meg a 20 százalékot, hiszen az elvesztett bér visszapótlása nem jelentene valóságos béremelést, csak a korábbi állapot visszaállítását.

A szakszervezet arra kér minden köztisztviselőt, aki úgy látja, hátrányosan érintette az új törvény bevezetése, végezze el a számítást és az eredményt küldje el a központjukba, hogy a várható tárgyalásokon kellő súllyal tudják igazolni a jogi lépés negatív következményeit.

 (A szakszervezet címe: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; jelige: kalkulátor).

Boros Péterné szerint a hibát már a kormány is érzékeli, tudomása szerint számolgatják is a korrigálás lehetőségét, de meg kell hallgatniuk a munkavállalók követeléseit is, hiszen az MKKSZ változatlanul fenntartja 12 pontos sztrájkkövetelését ebben a szférában, amihez most társul a 30 százalékos béremelési elvárás is. 

Forrás: Népszava