Orvosi rendelőre, orvosi szolgálati lakásra és orvostechnikai eszközökre fordítható, 11 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással folytatódik a Magyar falu program – jelentette be Kásler Miklós miniszter keddi sajtótájékoztatóján.

Az emberi erőforrások minisztere szerint az Orbán-kormány célja az alapellátás átalakítása. Ennek fontos eleme a kistelepüléseken lévő családi orvosi praxisok fejlesztése, amihez a most kiírt pályázatok is hozzájárulnak. 

Elmondta, szolgálati lakások építésére 5 milliárd forint, orvosi rendelők felújítására 4 milliárd forint, orvosi eszközök beszerzésére 2 milliárd forint áll rendelkezésre a Magyar falu programban.
(Az összeg valóban hatalmas, némileg még Mészáros Lőrinc 382 milliárdos vagyonának a 3 százalékát is meghaladja.) 

A most kiírt pályázatok nyomán 100-130 háziorvosi rendelő újulhat meg, és 600-700 település lehet a kedvezményezettje az orvosieszköz-beszerzési programnak. 

Forrás: 168 óra