A Metro szerint a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete váratlan mértékű követelésekkel állt elő – tudta meg a Világgazdaság.

A Metro 2018 elején kidolgozta és elindította a Vállalati Bérfejlesztési Programját, melynek 2020-ig terjedő állomásai és intézkedései a munkavállalók előtt is ismertek és széles körben elfogadottak – olvasható a cég közleményében.

A cég szerint a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ)

néhány nappal ezelőtt újabb, váratlan mértékű követelésekkel állt elő. Röviddel az év elején a felek által írásban lezárt bértárgyalást követően egy ilyen nagyságrendű változtatási javaslatot a vállalat vezetése szerint személyes egyeztetés keretében lehet érdemben megvitatni.

A Metro hozzátette, hogy a Vállalati Bérfejlesztési Programja a munkavállalók számára

jól átlátható és kiszámítható rendszer.

Ennek értelmében a törvényben előírtnál magasabb minimálbéremelést minden áruházban úgy valósították meg, hogy közben a magasabb felelősségi köröknél megmaradjanak az addig meglévő jövedelemkülönbségek, és kialakították az egyéni teljesítmények elismerésének rendszerét is.

A vállalatvezetés a program első három lépését ígérete szerint már megvalósította, tavaly októbertől a Metro 902 munkatársa, a munkavállalók 40 százaléka részesült béremelésben. Ezen felül januárban a munkavállalók többségénél kétszámjegyű emelést hajtottak végre.

A helyi vezetés a rendelkezésére álló kereteket az erőforrások átcsoportosításával a maximumra tágítva,

a legalacsonyabb áruházi munkabért a jogszabályban előírt mértéket 19,5 százalékkal meghaladó 233 ezer forintra emelte, amely tartalmazza az alapbért és a szektorban egyedülállóan munkaszerződésben rögzített 13-14. havi juttatást, amit betanított munka esetén is megadnak.

Ezen felül fizetik ki a különböző pótlékokat és a teljesítményfüggő juttatásokat, amelyeknek a rendszerét szintén a dolgozói visszajelzések alapján állították fel az igazságos és korrekt elosztás jegyében – olvasható a Metro közleményében.

Forrás: Világgazdaság