Januárban 2,15 millió nyugdíjas átlagosan 130 491 forintos ellátást kapott havonta, ami 4,3 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi adatnál – derül ki az ellátások folyósításáért is felelős Magyar Államkincstár adataiból.

Kismértékben csökkent a nyugdíjasok száma tavaly januárhoz képest – derül ki a Magyar Államkincstár (MÁK) lapunknak elküldött adataiból.

Az idén januárban 2 156 622 nyugdíjellátást folyósítottak, vagyis 6443 fővel kevesebben kaptak nyugdíjat vagy valamilyen nyugdíjszerű ellátást, mint egy évvel korábban.

A minimális csökkenés mögött nem annyira demográfiai adatok húzódnak meg, inkább a nyugdíjkorhatár folyamatos emelkedése. Ez év januárjától már 64 évre emelkedett a nyugdíjkorhatár, és 2022-ig két lépcsőben éri el a megcélzott 65 évet.

A 2,15 millió nyugdíjas közül öregségi ellátást 2 031 674 biztosított kapott, 2019 januárjában az átlagos ellátás összege pedig 134,9 ezer forint volt, ami 4 százalékkal több az előző évi ellátásnál.

Most januárban a nyugdíjak 2,7 százalékkal emelkedtek, az átlagnyugdíj gyorsabb növekedése a nyugdíjak állományának cserélődéséből ered: az elhunytak nyugdíjai jellemzően átlag alattiak, a nyugdíjrendszerbe belépők ellátásai viszont meghaladják azt, így az átlagnyugdíj növekedése minden évben némileg magasabb a nyugdíjemelés mértékénél. Az öregségi nyugdíjasok harmada, azaz 675 ezer ember a saját ellátása mellett átlagosan 37,4 ezer forintos kiegészítő ellátást is kapott, így esetükben az egy főre jutó ellátás átlaga 172,4 ezer forint volt. Eközben tavaly de­cemberben a nettó átlagkereset 239 400 forint volt, amelyet ha összevetünk a decemberi 131 276 forintos átlagos öregségi nyugdíjjal, 54,8 százalékos arányt kapunk.

Az öregségi nyugdíjasok között januárban 159,2 ezer olyan nőt tartottak nyilván, aki a negyvenévnyi szolgálati idő elérésével – még nem érve el a nyugdíjkorhatárt – vonulhatott nyugdíjba.

Egy év alatt csaknem tízezer nő vette igénybe ezt a kedvezményt. Az ő ellátásuk havi 134,5 ezer forint volt, ez megegyezik az öregségi nyugdíjasok átlagával. Az átlagnál jóval magasabb nyugdíjat kapnak a speciális korhatár előtti szolgálati nyugdíjasok: a volt fegyveres testületi dolgozók szolgálati járandósága havi 208,8 ezer forint volt januárban, ez a 154 százaléka az átlagos öregségi nyugdíjnak, de kifejezetten magas volt az átmeneti bányászjáradék havi összege is (194,4 ezer forint), és a táncművészeti életjáradék is, ami 176 ezer forint volt.

Forrás: Világgazdaság