Hivatalosan is 5 százalékos bérajánlatot tett a BKV vezérigazgatója a szakszervezeteknek. Az EKSZ szerint ez a bérrendezéshez sem elegendő – írja a napi.hu.

Egyre nagyobb a gond a budapesti közlekedési vállaltnál, ugyanis az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) tárgyalásra sem tartja alkalmasnak a BKV Zrt. bérajánlatát.

A BKV vezérigazgatója hivatalosan is 5 százalékos ajánlatot tett, annak ellenére, hogy a hétvégén sajtóközleményben cáfolta az erre vonatkozó híreket. Hivatkozva állami vállalatok három éves béremelésére, megítélése szerint ennyi elég lesz

-  közölte az EKSZ.

A szakszervezet szerint annál is érdekesebb az ajánlat, mivel a decemberi plenáris ülésen éppen a vezérigazgató kérte, ne is beszéljenek öt százalékról, mert valaki azt olvassa ki belőle, hogy ennyi elég lesz.

Az öt százalékos emelés még a bérrendezéshez sem elegendő. Hosszas várakoztatás után méltatlan ajánlattal állt elő a vezérigazgató

- írta az EKSZ.

A munkavállalók két számjegyű emelést szeretnének, ehhez legalább 7-10 milliárd forint plusz forrás szükséges a BKV-nak. Béremelés nélkül pedig komoly probléma alakulhat ki a közlekedési vállalatnál, amely így nehezen tudja megtartani a dolgozóit, illetve csak agresszív kampánnyal tud új munkaerőt magához csábítani.

Idén visszamenőlegesen 5 százalékos béremelést kapnak a Volán dolgozói is. A tavalyelőtt kötött hároméves bérmegállapodás értelmében 2017 és 2019 között a Volán társaságoknál összesen átlagosan 30 százalékos, ennek keretében idén 5 százalékos átlagkereset-fejlesztés valósul meg.

Forrás: napi.hu