Orbán Viktor vasárnapi évértékelő beszédében elhangzott ígéretekből az elitcsaládok és a felső-középosztály profitálhat valamennyit, de ettől nem lehet a demográfiai mutatók megugrására számítani - mondta a Népszavának Dupcsik Csaba szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia kutatója.

 A szakértő szerint például azoknak a házaspároknak a száma, akiknek négy gyermekük van, 52 ezerre tehető, ami a házasságon alapuló családok mindössze három százaléka. Ebben a tekintetben

a négygyermekes anyákra vonatkozó szja-mentességben érintettek köre nagyon alacsony.

Különösen annak tekintetében, hogy azok a nők, akiknek négy gyermekük van, kisebb arányban vannak jelen a munkaerőpiacon. Dupcsik szerint

ez az intézkedés elsősorban azoknak a tehetősebb családoknak kedvezhet, ahol valamilyen osztalékköteles vállalkozás a feleség nevére van íratva – így nem kell majd egy forint osztalékot sem fizetni.

Az akcióterv ráadásul csak a házaspárokat veszi figyelembe, holott már

2 millió 700 ezren élnek élettársi kapcsolaton alapuló családban, és ez a szám folyamatosan növekszik.

A statisztikák szerint a gyermekek 45 százalékát már olyan párok hozzák világra, akik nem kötöttek házasságot.

Az élettársi kapcsolat különösen a 30 év alatti fiatalok körében népszerű.

Dupcsik Csaba szociológus "álszentnek” tartja azt a megközelítést, hogy míg a kormányzati retorika a családi értékekről szól, pénzzel próbálják meg rávenni a fiatalokat a házasságkötésre. – A születések száma az össznépességhez viszonyítva 1870 óta folyamatosan csökken, ezen eddig egyik politikai rendszer sem tudott változtatni.

Az ilyen intézkedéseknek mindig csak időszakos hatásuk van; egy időre lehet, hogy növekszik a születések száma, de aztán mindig jön egy visszaesés.

Ez azért van, mert azokat érik el elsősorban, akik amúgy is terveztek gyereket, csak a támogatások miatt előbbre hozzák a családalapítást. Ezek a gyermekek így is, úgyis megszülettek volna, hosszabb távon tehát nincs érdemi hatása az ilyen programoknak – állította Dupcsik.

Forrás: Népszava