Mint hírt adtunk róla, késnek a nyugdíjak. Az utalással érkező nyugdíjaknak 12-én kell megérkezniük a számlákra. Ha a 12-e hétvégére esik, akkor pedig a megelőző munknapon. Azaz ma van a nyugdíj napja. Több idős olvasónk is jelezte, hogy a januári pénzük nem érkezett meg pénteken reggel. Holott máskor már reggel negyed nyolc körül kapják a banki sms-t, hogy megjött a pénzük. De pénteken nem jött ilyen üzenetük, sem nekik, sem házastársaiknak. Több banknál is ugyanez volt a tapasztalat – írja a 24.hu.

Egyikük, akinek éppen életmentő gyógyszereket kellene sürgősen kiváltania, fel is hívta a Magyar Államkincstár hozzá legközelebb eső veszprémi fiókját, hogy érdeklődjön. Amikor forszírozta, mennyire nagy szüksége lenne most a pénzre, a gyógyszerkiváltás miatt, az ügyintéző nem túl együttérzően a fejéhez vágta:

Úgy látom, azért telefonálni még van pénze.

A nyugdíjjal kapcsolatban azt közölték a nyugdíjas nővel, hogy az államkincstár már elindította a pénzeket. Felhívta bankját, az OTP-t is, ahol érdeklődésére elmondták, hozzájuk még nem érkeztek meg a nyugdíjak.

Mi is megkérdeztük az érinetetteket, a MÁK-ot, és a bankokat is. A válaszokat még várjuk. Közben az OTP oldalán a következő tájékoztatás jelent meg, amelyből kiderül, hogy hétfőnél előbb nem számíthatnak az idősek a pénzükre, és nem a bank miatt van csúszás:

Forrás: 24.hu


Ha Te is szeretnél a rabszolgatörvény ellen tiltakozni a Facookon és szeretnél egy ilyen keretet a profilképedre, akkor:
1. kattints a profilképedre
2. kattints a "keret hozzáadására"
3. írd be a keresőbe, hogy "Stop rabszolgatörvény"
4. húzással igazítsd a kívánt helyre
5. add meg, mennyi ideig akarod használni
6. fogadd el a változtatásokat

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ