Egyre szorosabban összetorlódik alulról a bértábla, ráadásul – csakúgy, mint 2018-ban – béremelkedésnek 2019-ben sincs nyoma – nyilatkozta az orvosi kamara elnöke a Zoom.hu-nak. Égert nem zavarja, hogy le akarják váltani, sőt már a parlament előtt van a törvénytervezet, amely szerint újraválasztható lenne.

„Velünk senki sem folytatott tárgyalást, egyeztetés nem történt. A hírekről kizárólag a média útján értesülök. Ezek a hírek viszont egyáltalán nem szólnak az orvosokról, ami több, mint tragikus” – így kommentálta Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke azt a hírt, amely szerint 72 százalékos béremelés várható az egészségügyben, igaz, Kásler Miklós az erről szóló bejelentéskor nem említette az orvosok fizetését.

Négy év alatt négy lépcső

Az emberi erőforrások miniszterének közlése szerint az egészségügyi közalkalmazottak, a védőnők és az egészségügyben dolgozó nem egészségügyi felsőfokú végzettséggel rendelkezők bérét 2019 júliusától nyolc százalékkal, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal emelik. 2021-ben pedig újabb plusz 30 százalék jön, erre összesen 79,4 milliárd forint jut.

Pedig egyszer már kimatekozták

Éger felhívta a figyelmet, a szakdolgozók és az orvosok tekintetében 2018-ban és 2019-ben is kompenzálatlan marad az egyébként nagy mértékben növekedő minimálbéremelés következménye.

Azaz, szerinte egyre szorosabban összetorlódik alulról a bértábla.

Pedig 2017-ben Ónódi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkárral nehezen, de kimatekozták, és nagyjából sikerült rendbe rakniuk a szakdolgozók és az orvosok bértábláját, de ez most ismét összecsúszik. Az elnök szerint egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora minimálbérhez képest beszélünk a jelenlegi, 455 ezer forintos bruttó szakorvosi kezdő bérről.

„Balog Zoltán miniszter a lelépése előtt megígérte, hogy folytatódnak az orvosi fizetésekről szóló tárgyalások, azt mondta, már 2018-ban emelkedhetnek a bérek. Ehhez képest ennek 2019-re sincs nyoma a költségvetésben” – jelentette ki Éger.

Közös a cél

A Zoom.hu kérdésére, miként értékeli azt, hogy az 1001 orvos hálapénz nélkül csoportból kiválik az “Újratervezés” nevű formáció azzal a céllal, hogy őt leváltsa, úgy reagált:

„Különböző csapatok kampányolnak bizonyos általuk fontosnak tartott ügyekben. Mivel mához egy évre tartjuk a kamarai tisztújítás országos fordulóját, így nem csoda, hogy az Újratervezés próbálkozik, ilyen a világ, ez természetes és jogszerű.

A kritikáikra azonban nem tudok reagálni, mert velem nem osztják meg, nem tudom, mi a mondandójuk lényege.

Érdekes, hogy milyen névre keresztelték el magukat. Helyes, hogy fellépnek a paraszolvencia ellen, de ha valaki sokkal régebben és intenzívebben küzd a jelenség ellen, akkor az pontosan a Magyar Orvosi Kamara. Már régóta létező célt tűztek a zászlajukra, lelkük rajta, ezt csöppet sem bánom” – mondta az elnök.

Pártfüggetlen kamara?

Kijelentette, a csoport mögött azonban több ellenzéki párt, például a Momentum és Párbeszéd is felsejlik, így befolyásolhatóvá válhatnak. Az szerinte nyilvánvalóan szerencsétlen lenne, ha a politika ilyen álságos módon próbálna behatolni a szigorúan és kötelezően pártfüggetlen orvosi kamarába.

„Ettől még a pálya nyitott, bárki beszállhat a kampányba, győzzön a jobbik.”

Hangsúlyozta azt is, hogy a jelenlegi törvényi állapot szerint ő nem is indulhat újra, hiszen a második ciklusát tölti, tehát nem újraválasztható. Van azonban egy törvénytervezet a parlament előtt, ami ezen változtatna. Aláhúzta, hogy ezt nem ő találta ki, hanem a három egészségügyi kamara közösen indítványozta. A szervezeteken belül ugyanis számos fontos tisztségre egész egyszerűen nincs utánpótlás, ezért a kamarák közösen kérik a jogalkotót, hogy a második ciklust már kitöltött vezetők újra választhatók legyenek. Ezt a tervezetet azonban még nem fogadták el.

Arra a kérdésünkre, ha elfogadnák, újra indulna-e, azt válaszolta, ez távoli időpont, a kérdés még nyitott.

Forrás: zoom.hu

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!