Amikor a kormány 2015-ben az önkormányzatokra bízta, adnak-e segélyt a szegényeiknek, azt ígérték, igazságosabb lesz a rendszer, hiszen a helyi közösség könnyebben eldönti, ki rászoruló, és ki nem. Ehhez képest úgy tűnik, az új rendszer életbe lépésével sokkal kevesebb jut a lakhatási és egészségügyi gondokkal küzdőknek, elsősorban a kistelepüléseken. Közben elterjedtek az „egyéb” támogatási formák, ami bármit jelenthet. Ezek nem rendszeres, hanem eseti segélyek, így a szociális biztonságot is kevésbé segítik. A segélyezési rendszer átalakításáról szóló tanulmány a Társadalmi Riportban jelent meg, ezt foglaljuk össze. Az Abcug cikke.

Lassan négy éve, hogy a kormány megszüntette a lakásfenntartási támogatást, az adósságkezelési szolgáltatást, a méltányossági közgyógyellátást és a méltányossági ápolási díjat. Azóta az önkormányzatokon múlik, fordítanak-e pénzt ezekre a célokra az újonnan bevezetett települési támogatás keretében. A törvény egyedül azt tette kötelezővé a települések számára, hogy ha egy lakosuk a létfenntartását veszélyeztető krízisbe kerül, nyújtsanak neki rendkívüli segélyt.

A kormány részéről akkoriban azzal érveltek, a helyi közösségek tudják leginkább eldönteni, ki a valóban rászoruló. Mások viszont attól tartottak, valójában a polgármester kénye-kedvén múlik majd, ki jut támogatáshoz, a szegény települések pedig eleve kényszerpályára kerülnek. Utóbbit a kormány egy 30 milliárdos pályázattal próbálta megoldani, de hamar kiderült, hogy az önkormányzatok egy része inkább spórolni akar. Vagy azért, mert nem volt elegendő forrásuk, vagy azért, hogy “véget érjen a megélhetési segélyezés” korszaka, ahogy például Miskolc fideszes polgármestere fogalmazott.

Eddig csak véletlenszerűen lehetett megnézni, hogyan alakította át egy-egy település a saját segélyezési rendszerét, Kopasz Marianna és Gábos András kutatók azonban az összes magyar önkormányzat adatai alapján foglalták össze a változásokat. Az erről szóló teljes tanulmány a TÁRKI most megjelent Társadalmi Riportjában olvasható.

Kevesebb jut lakhatásra és gyógyszerre is

A számok rögtön cáfolják, hogy az elosztás simán csak hatékonyabbá vált anélkül, hogy forrást vontak volna ki belőle.

Bár 2016-ban nagyjából ugyanannyian részesültek a korábbi támogatásokból, mint 2014-ben, a ráfordítások jelentősen apadtak, így az egy főre jutó 28 ezer forintos támogatás is 19 ezerre csökkent.

Az átalakítás ezen belül leginkább a lakhatási célú támogatásokat érintette.

2014-ről 2016-ra 44 százalékkal csökkent a lakhatási támogatásban részesülők száma, és 55 százalékkal az összes ráfordítás. Ráadásul 2014-ben még a települések 98 százalékában volt ilyen segély, ami 2016-ra 74 százalékra csökkent.

A települések negyedére igaz, hogy 2014-ben még adtak lakhatási támogatást, két évvel később viszont már senki sem kapott. Ez különösen így van a kistelepülések körében, az aprófalvak közül minden harmadik a lemorzsolódók közé tartozik.

Az adatok alapján ez nem is csak a szegény településeket érinti: a nagyobb adóerejű, jobb módú, de kisméretű települések közül is sokan kiszálltak a lakhatási segélyezésből. Mindez elvileg azért is lehetne, mert a korábbi segélyezettek hirtelen sokkal jobb élethelyzetbe kerültek, de ennek a szerzők szerint elég kicsi a valószínűsége, és ezt támasztják alá az évről évre megjelenő, lakhatási szegénységről szóló jelentések is. (A legutóbbit itt találja).

2340 településen ugyan megmaradt a lakhatási támogatás, de sokkal kisebb mértékben, mint korábban.

55 százalékukban drasztikusan csökkent az összeg, 36 százalékukban pedig a segélyezettek száma is. (Egy 2015-ös tanulmányból az is kiderült, hogy az önkormányzatok egyszerűen szigorították a feltételeket. Például a vécé kipucolásához kötötték, hogy valaki lakástámogatást kapjon).

A lakhatási támogatással ellentétben nagyjából annyian kaptak gyógyszertámogtást 2016-ban, mint 2014-ben, csak éppen

felére csökkent az elköltött pénz, így az egy főre jutó támogatás is.

Az átalakítás előtt a települések 53 százalékában volt ilyen segély, ez 2016-ra 41 százalékra csökkent. Két év alatt a települések 22 százalékában teljesen megszűnt ez a támogatási forma, elsősorban a 20 ezer főnél kisebbekben.

Az ápolási segéllyel hasonló a helyzet, mint a lakástámogatással: kevesebben kapnak kevesebbet.

Két év alatt megfeleződött az ilyen segélyben részesülők száma, és a 2014-es szint négytizedére estek vissza a támogatások. Az egy főre jutó ellátás 23 százalékkal csökkent.

2016-ban már csak a települések 10 százalékában volt ilyen segély (szemben a korábbi 29 százalékkal). Itt is leginkább a kistelepülésekre igaz, hogy korábban elérhető volt, mostanra viszont teljesen eltűnt az ellátás.

Ahogy írtuk,

az új szabályozás egyedül a krízistámogatást tette kötelezővé az önkormányzatok számára,

ezt rendkívüli települési támogatásnak nevezik. Ennek ellenére itt is látszik a csökkenés. Kérdés, hogy ez azért van, mert ennyivel kevesebben kerülnek válságba, vagy mert a települések kibújnak a kötelezettségeik alól. Mindenesetre az adatok alapján

  • 16 százalékkal kevesebben kapnak ilyet,
  • a települések 94 százaléka helyett 87 százalék nyújtja,
  • a települések 11 százaléka korábban nyújtotta, ma már nem (főleg az aprófalvak).

Közben viszont majdnem kétszer annyian kapnak “egyéb támogatásokat”, például gyerekek utáni önkormányzati segélyeket, amelyeket nem érintettek az átalakítások. A növekedés elsősorban a kistelepüléseket érinti, de hogy pontosan mi a magyarázata, arra a kutatók nem tudnak egyértelmű választ adni. (Részben adminisztratív oka lehet: az önkormányzatok egy része talán olyan támogatásokat is “egyéb”-be sorolt, amelyek amúgy beleférnének valamelyik alap kategóriába.)

Az “egyéb támogatások” térnyerése viszont azért nem jó hír, mert ezek főleg eseti támogatások, nem olyan rendszeresek és kiszámíthatóak mint a visszavágott segélyek voltak.

Így a rendszer átalakítása jó eséllyel a szociális biztonság csökkenéséhez vezetett

– írják.

Forrás: Abcug

Eseménynaptár

Társ-szerkesztőségünk:

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

További információ