A korábban megállapodott 5 százalék helyett legalább kétszámjegyű bérfejlesztést tart szükségesnek 2019-re a Volán-dolgozók számára a Közúti Közlekedési Szakszervezet. A 2017-ben kötött, három évre szóló bérmegállapodás hatása az első két évben a Közlekedési Központoknál (Volánok) messze elmaradt a várakozástól, nem eredményezett komoly létszámnövekedést. Amennyiben a magyar munkaerőpiacon tapasztalt váratlan „keresetbombával” az ágazat nem tud lépést tartani, kritikussá válhat a létszámhiány – figyelmeztet a szakszervezet közleményében.

Az elmúlt két évben történt jelentős bérfejlesztés ellenére sem lett vonzó az autóbuszvezető és a karbantartó szakma, s a Közlekedési Központokba szervezett Volán társaságoknál járművezetők mellett továbbra is nagy hiány van autó- és autóvillamosság szerelőből, de még raktárosokból is.

A versenyszféra jövedelmei elszaladtak az ágazat mellett

- állapította meg Baranyai Zoltán, a KKSZ elnöke.

Hiába kötöttek a szakszervezetek és a munkáltató hároméves bérmegállapodást, a kiszámíthatónak mondott jövőt felülírta a magyar munkaerőpiacon eddig nem tapasztalt keresetbomba. Amíg belföldi tehergépjármű-vezetőket négyszázezer nettó jövedelemért keresnek, addig a Volánoknál átlagosan alig több mint 200 ezres nettót kínálnak az autóbuszvezetőknek.

Ne csodálkozzon senki, hogy nagy a fluktuáció és egyes területeken óriási a létszámhiány

- mondta az elnök, hozzátéve, hogy nemcsak a járművezetők, hanem más állománycsoportokban dolgozók jövedelme sem piacképes, még a hazai viszonylatok között sem.

Két év tapasztalatából kiindulva 2019-re mindenképpen a megállapodásban rögzített 5 százalékos mértéknél magasabb béremelésre lesz szükség - jelentette ki Baranyai. A KKSZ kétszámjegyű fejlesztést tart szükségesnek ahhoz, hogy a közúti közösségi közlekedés megfelelő létszámmal tudjon működni a jövőben.

A jelenlegi kritikus helyzetben az autóbuszvezetők országszerte túlhajszoltak, ami a közlekedés biztonságát is veszélyezteti.

A túlhajszoltság és az alacsony bér az együttes oka az elvándorlásnak.

Kevés a szabadnap, a ki nem adott szabadságok, sok a túlóra és a jövedelem sem versenyképes - sorolja a felgyűlt problémákat Baranyai, aki szerint, ha a helyzet nem változik, lassan nem lesz buszvezető, nem lesznek buszok az utakon.

A KKSZ is a médiából értesült arról, hogy a kormány hajlandó újra tárgyalni a korábbi bérmegállapodást, ám a szándék mellett az a legfontosabb, hogy a 2019-es mértékről mielőbb - amíg nem késő - elkezdődhessenek az érdemi tárgyalások - közölte a KKSZ elnöke.

Forrás: napi.hu

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!