Bár repkednek a rendvédelemben a számok milliós túlórákról, a rendőri szakszervezet feltette kérdését arról, hogy ténylegesen „mennyi az annyi”. Bárdos Judit szerint lesz megállapodás a túlórák kifizetéséről, mert a kormány se akarhat 20-30 százalékos leszerelést – írja a fuhu.hu.

Lesz megállapodás, mert lennie kell – mondta a Független Hírügynökség kérdésére a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke. Bárdos Judit annak kapcsán beszélt erről, hogy semmiféle előrelépés sincs a rendvédelmi területet alapjaiban felforgató 2019-es változásról.

Akkortól ugyanis nem fizetnék ki a túlórát, hanem kötelező szabadnapokban, „lecsúsztatással” kellene élni. Ez azonban működésképtelenné tenné a teljes ágazatot: rendőrség, tűzoltóság, büntetésvégrehajtás hivatásosai és a közalkalmazottak. Ráadásuk a tíz éve változatlan bérért dolgozó kormánytisztviselőknél eddig is ez volt a gyakorlat.

Csak itt óriási számokról beszélnek. Legutóbb például az ATV-ben egyenesen az hangzott el Harangozó Tamás MSZP-képviselőtől, hogy a rendvédelemben fél év alatt négymillió túlórában teljesítettek szolgálatot.

A BRDSZ éppen ma tett fel négy kérdést az országos rendőr-főkapitány személyügyi helyettesének. Ezek egyike az, hogy idén június végéig

pontosan hányan és hány órában végeztek túlmunkát a rendőrségen.

Bárdos Judit elmondta, hogy mindeddig semmilyen érdemi kapcsolatfelvétel se történt a rendőri és a belügyi vezetés részéről azóta, hogy a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldala megfogalmazta aggodalmukat, amelyet egy minden részletre kiterjedő levélben írtak meg Pintér Sándornak az életpálya-modell kapcsán.

A BRDSZ elnöke szerint a kormánynak se érdeke, hogy

a bőven több, mint harmincezres rendvédelmi állomány 20-30 százaléka leszereljen.

Arról egyébként a szakszervezetnek még mindig nincs az eddiginél pontosabb adata, hogy komolyan milyen szándékokat mérlegelnek az állomány tagjai. Annyit tudnak, hogy az első félévben a hivatalos adatok szerint is többen szereltek le, mint ahányan érkeztek.

Abban azonban Bárdos Judit biztos, hogy

elsősorban a fiatal hivatásosok fognak tömegesen elmenni,

mert az első tíz évben nem kapnak szolgálati pótlékot. Ha ezt megfejelik a túlmunka kifizetésének elvonásával, semmi se fogja visszatartani őket – mondta a BRDSZ elnöke.

Némiképpen sajátos logikával a sajtót hibáztatja a szakszervezeti elnök azért, hogy az utóbbi pár hétben másról se hallani, mint hogy tömeges leszerelés várható a túlmunka megváltásának megváltozása miatt. Szerinte ez most „kreált baj”, mert 2015 óta köztudomású, hogy 2019-ben hatályba lép ez a szabály.

Költségvetési mértékkel egyébként nem óriási összegről,

évente körülbelül 16 milliárd forintról lenne szó.

A már szóba hozott levélben amellett, hogy érdekegyeztető találkozót kezdeményeztek, egy sor elvárást támasztanak Pintér Sándor belügyminiszterrel és voltaképpen a kormánnyal szemben, részben olyat is, amiről a parlament nemrégiben döntött.

Ez pedig a cafeteria, amelynek – a rendvédelmiek számára is nagyon fontos – többségi szolgáltatása megszűnik januártól, pontosabban sem ingyen, se kedvezményes adóval nem lesz nyújtható. Ezért erősen kétséges, hogy a június közepén kelt levélnek mennyire reális az a része (is), amelyben kérték a cafeteria keretösszegének felemelését és kiterjesztését úgy, hogy a hivatásosok és a közalkalmazottak egyaránt igénybe vehessék a lakás- és diákhitel törlesztésére. A 2019-es költségvetést ugyan három héttel később fogadta el a parlament, de a cafeteriára vonatkozó részéről is már korábban lehetett tudni, hogy „kőbe vésett”.

Magáról az életpálya-modellről a BRDSZ vezetőjének tömören az a véleménye, hogy az humbug.

Pintérnek írt levelükben is megfogalmazzák, hogy a rendészeti területen bevezetett 50 százalékos béremelés az elmúlt három évben megfigyelt (évenként) kétszámjegyű minimálbér-emelkedés valójában csak 9,1 százalék: ez az elvándorlás egyik oka. Mára egyébként a teljes közalkalmazotti bértábla összeesett – mondta még Bárdos Judit.

Forrás: fuhu.hu

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!