Minden harmadik magyar családnak van a megfizethetőséggel kapcsolatos lakhatási problémája, derült ki a Központi Statisztikai Hivatal tanulmányából, melyből arra is fény derül, hogy meglepő módon a legnagyobb gondok nem a lakótelepeken élőket sújtják – olvasható a HVG-ben.

A KSH most közzétett, de 2015-ös adatokat feldolgozó tanulmányában mintegy tízezer, véletlenszerűen kiválasztott háztartás lakásával kapcsolatos válaszait dolgozták fel. A kutatók arra voltak kíváncsiak, jövedelmük mekkora részét költik a háztartások lakhatással kapcsolatos kiadásokra. Ennek kapcsán egy régóta használatos hüvelykujjszabály mentén vizsgálódtak: a lakáskiadás és a aránya ideális esetben nem haladja meg a 35-40 százalékot.

Több mint félmillió családnak biztosan nem marad normális megélhetésre elég pénze, miután kifizette a lakhatással kapcsolatos költségeket.  A két alsó jövedelemtizedbe tartozó családok több mint kétharmadát érinti a megfizethetőségi probléma, a három legmagasabb jövedelemcsoport 10 százaléka érintett.

A tanulmány szerint „a háztartásszerkezet szerinti elemzésből látszik, hogy

a legveszélyeztetettebb háztartástípusok az egyszülős és a más személlyel (pl. nagyszülővel) együtt élő gyermekes családok: mindkét típusban az átlagosnál 60%-kal magasabb a kockázata annak, hogy valamilyen megfizethetőségi problémával küzdenek.

A probléma a két csoportnak több mint felét (52%-át) érinti. A legkevésbé veszélyeztetett háztartástípus a gyermek nélküli párok, míg az egyedülállók, a kétszülős gyermekes családok, illetve az egyéb kategóriába esők kockázata átlag körüli.”

A tanulmányból az is kiderül, a gondok nem a feltételezett réteget, azaz a lakótelepeken élőket sújtják leginkább, a családi házakban élők esetében ugyanis 50 százalékkal nagyobb a probléma előfordulási valószínűsége.

Még megdöbbentőbb adat, hogy az önkormányzati bérlakásokban élőknél az átlagosnál kétszer gyakrabban áll elő a megfizethetőségi probléma, de a magánbérlők fele is nehezen teremti elő ki a lakhatási kiadásokat. Ugyanakkor a megfizethetőségi probléma áldozatainak 60 százaléka saját tulajdonú ingatlanban él.

Lakóhelyi megoszlás szerint az 5 ezer főnél kisebb településeken lévők kerülnek leggyakrabban bajba, míg a  30 ezer fő feletti városok háztartásai jobb helyzetben vannak. Budapest viszont gyakrabban fordul elő a megfizethetőségi probléma, mint más nagyvárosokban. A 2015-ös adatok szerint összesen 1,3 millió családnak okozott problémát a lakkhatási kiadások fedezése, ez a szám vélhetően csak nőtt az elmúlt évek ingatlanpiaci drágulása miatt.

Forrás: HVG

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!