A nyugdíjasok külön izgalommal nézheti a gazdasági növekedésről megjelenő statisztikai adatokat. Nekik ugyanis közvetlenül is zsebre mennek ezek a folyamatok. A frissen megjelent számok nagyon bíztatóak, az elemzők azonban a továbbiakra nem annyira optimisták, mint a kormány – írja az azenpenzem.hu.

Jogszabályban fektették le még 2009-ben, hogy a nyugdíjasokat novemberben prémium illeti, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, és várhatóan az államháztartás egyenlegcélja is teljesül.

A prémium alapja a gazdasági növekedés 3,5 százalék feletti része. A KSH frissen közzétett második becslése szerint pedig az idén az első negyedévben a GDP 4,4 százalékkal nőtt. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 4,7 százalékkal emelkedett.

Nyeste Orsolya, az Erste szenior makrogazdasági elemzője szerint az uniós támogatások intenzív felhasználása várhatóan folytatódik, ami pedig a beruházások további emelkedését sugallja. Így a belső kereslet bővülése lehet a GDP növekedésének meghatározó tényezője 2018-ban is.

Nyeste úgy látja, hogy éves szinten 4 százalék körüli ütemben bővülhet a magyar gazdaság. A K&H Bank szakértője, Németh Dávid is a 4 százalékos bővülési ütemre számít.

Nemcsak optimista a kormány, tenni is tud

A Pénzügyminisztérium (PM) szerint viszont a 4,3 százalékos idei növekedési prognózisnak megfelelően az elkövetkező negyedévekben is érdemben 4 százalék feletti növekedési ütemek várhatók. Megjegyezték, hogy a külső és a belső egyensúlyi folyamatok is kedvezőek (a törvény szerint a nyugdíjprémium kifizetésének szempontjából ez is számít). A szaktárca állítja, hogy a gazdaság kiemelkedően jó teljesítménye a hatéves adó- és bérmegállapodás gazdaságélénkítő hatását egyértelműen tükrözi.

Megjegyezzük, utóbbinak a nyugdíjasok szempontjából akad azért hátulütője is. Mint korábban kimutattuk: 2017-ben mindössze körülbelül minden tizedik nyugdíjas kapott többet kézhez a nettó átlagbérnél. Egy átlagos nyugdíjas 2014-ben még az átlagkereset 71,4 százalékát kapta, tavaly (már a nyugdíjemelést követően) ez az úgynevezett helyettesítési ráta 66 százalék lett – az átlagbér gyors emelkedésének következtében.

A nyugdíjprémium összege*

Novekedés (%)

Ezer forint

3-3,5

4,0 (elemzők)

10

4,3 (kormány)

16

4,1 (2017-es mérték)

12

* 80 e Ft/hó felett, alatta  arányosan kevesebb

 Mint a táblázatból is látszik, amennyiben mégsem a kincstári optimizmus, hanem az elemzői előrejelzés jönne be, akkor az idei nyugdíjprémium alacsonyabb összegre rúghatna a tavalyinál. Erre azonban valahogy nem igazán számítunk.

Orbán Viktor miniszterelnök ugyanis a Belgrád Rakparti Idősek Klubjában hitet tett amellett, hogy ugyanannyi pénzre számíthatnak az idősebbek.

Mivel pedig a nyugdíjprémiumról kormányrendeletben rendelkeznek majd, így van azért mozgástér (mint az tavaly is látszott).

 A miniszterelnök egyébként már 2019-re is ígéretet tett. Az elemzők azonban a következő évi lendületes növekedést sem tartják valószínűnek. Azt gondolják, hogy 2019-ben az ideinél lassúbb, 3-3,5 százalékos tempóval lehet számolni, ami bizony nem adna alapot a nyugdíjprémium kifizetésére. Németh Dávid már az idei évvel kapcsolatban is fontos kérdésnek tartja, hogy a nemzetközi környezet miként változik. Mint hangsúlyozta: egyelőre ez kedvező, de ha tartósan megváltozik, az visszafoghatja a gazdasági növekedést. Persze attól még – gondoljuk mi –a nyugdíjasok kegyét (mint eddig) simán keresheti plusz juttatásokkal a kormány. Legalábbis addig, amíg már egyáltalán nincsenek választások a láthatáron.

 Forrás: azenpenzem.hu

Hozzászólok a Facebookon

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!