Az adókról, a cégekről és a jövedelmi egyenlőtlenségről nem először van szó a Qubiten. A leggazdagabbak a tőkejövedelmek miatt gazdagodnak tovább, miközben a szegények helyzete jó esetben stagnál. Kiderült az is, hogy a vállalatok által kifizetett tőkejövedelmek valójában  jelentős részben munkajövedelmek, szóval érdemesebb lenne ezeket magasabb kulccsal adóztatni. A szupersztár cégek világában pedig sokkal jobb tőkéből élni, mint munkából. Januárban viszont egy olyan tanulmányt ismertettünk, amely szerint a progresszívabb jövedelemadók akár növelhetik az egyenlőtlenséget, mert amikor az államok kormányainak elkezdett nőni a bevételük, azt inkább a jobb politikai érdekérvényesítő potenciállal rendelkező gazdagok kedvére költötték el, és nem a szegények érdekei szerint.

Másképp vallanak a gazdagok

Egy új tanulmány arra jutott, hogy a vállalati adók csökkentése egyenesen növeli a jövedelmi egyenlőtlenséget, ami nem éppen jó hír nem sokkal Trump nagy vállalati adócsökkentése után. (Magyarországon 2017-től vezettek be jelentős adókönnyítéseket a vállalati szférában.) 

Suresh Nallareddy (Duke University), Ethan Rouen (Harvard Business School) és Juan Carlos Suárez Serrato (Duke University)  megvizsgálták, mi történt azokban az amerikai államokban, ahol csökkentették vagy éppen emelték a vállalatok adóját. Első körben arra jutottak, hogy miközben az adócsökkentések növelik a jövedelmi egyenlőtlenséget, az adóemelések nem csökkentik azt.

Grafika: Tóth Róbert Jónás

De az igazán érdekes kérdés, hogy az adócsökkentések pontosan milyen mechanizmusokon keresztül vezetnek az egyenlőtlenség növekedéséhez. Kiderült, hogy nem a vállalatok működése változik meg hirtelen, és nem is arról van szó, hogy az államok másképp költik el az adóbevételt, hanem arról, hogy a gazdagok elkezdik másképp bevallani a jövedelmüket. 

Az évi 200 ezer dollárt keresők körében nincsen változás, de aki ennél többet visz haza, nagyobb arányban vall be tőkejövedelmet, és kisebb arányban munkajövedelmet. Vagyis a vállalati adócsökkentés azért növelheti a sokat keresők jövedelmét, mert ők egyszerűen tudnak alkalmazkodni a változásokhoz. 

Azért jó hír is van: a szerzők szerint a befektetésekre pozitív hatással voltak az adócsökkentések.

Forrás: qubit.hu

Hozzászólok a Facebookon