Még kérdéses, milyen gazdasági lépésekre készül az új kormány, a mostani kilátások alapján az biztosnak tűnik, hogy a GDP-növekedés lassul, az infláció pedig gyorsul. A forgatókönyveket a magyar intézkedések mellett Trump is átírhatja – írja a napi.hu.

Egyelőre még kérdés, hogy pontosan milyen gazdaságpolitikai lépések várhatóak az új kormánytól, eddig ugyanis nem sok konkrétum hangzott el, annyit azonban lehet tudni, hogy például a demográfiai folyamatok kiemelt szerepet kapnak.

Várhatóan a következő hónapokban állnak össze a rövid és hosszabb távú lépések, az egyik fontos kérdés például, hogy a jövő évi költségvetés milyen szemléletben készül, szigorú vagy éppen laza lesz a kiadások szempontjából. Ez többek között a hitelminősítők számára is lényeges, akik várhatóan az év második felében, leginkább ősszel nyúlhatnak hozzá a magyar osztályzathoz.

Mi jöhet?

Mivel a pontos gazdaságpolitikai lépésekről szóló bejelentések még váratnak magukra, ezért a jelenleg érvényes - a jegybank legutóbbi inflációs jelentésében is felsorolt - prognózisokból (Nemzetgazdasági Minisztérium, Magyar Nemzeti Bank, Consensus Economics, Európai Bizottság, Nemzetközi Valutaalap, OECD, Reuters) lehet megbecsülni, milyen lesz a magyar gazdaság idei és következő éve. Annyi biztosnak látszik, hogy az infláció gyorsulására lehet számítani, a GDP viszont az ideinél alacsonyabb tempóban növekedhet 2019-ben.

Mi várható 2018-ban?

Előrejelzés

Éves átlagos infláció (százalék)

GDP-növekedés (százalék)

MNB

2,5

4,2

Nemzetgazdasági Minisztérium

3,1

4,3

Consensus Economics

1,7-3,5

2,7-4,5

Európai Bizottság

2,8

3,7

Nemzetközi Valutaalap (IMF)

3,2

3,8

OECD

2,7

3,6

Reuters elemzői konszenzus

2,3-2,7

3,5-4,5

Prognózisok átlaga*

2,7

3,8

Forrás: MNB, NGM, Consensus Economics, EU, IMF, OECD, Reuters, Buksza-számítás

Ami a növekedést illeti, a jegybank és a nemzetgazdasági tárca valamivel optimistábban látja a kérdést. Mindketten 4 százalék feletti növekedéssel számolnak az idén, miközben az Európai Bizottság, az IMF és az OECD egyaránt 4 százalék alatti növekedésre számít. A Consensus Economics és a Reuters előrejelzésében a legkedvezőbb forgatókönyv egyaránt 4,5 százalékos többletet jósol, a legpesszimistább előrejelzés viszont előbbinél 2,7, utóbbinál 3,5 százalék a 2018-as bővülés esetében. A prognózisokat átlagolva a konkrét számokból az látszik, hogy az 2018-ban várható 2,7 százalékos infláció 3 százalékra ugorhat 2018-ban, miközben a GDP-tempó 3,8 százalékról 3,1 százalékra eshet vissza.

Mi várható 2019-ben?

 

Éves átlagos infláció (százalék)

GDP-növekedés (százalék)

MNB

2,9

3,3

Nemzetgazdasági Minisztérium

3

3,8

Consensus Economics

2,5-3,9

2-3,6

Európai Bizottság

2,9

3,1

Nemzetközi Valutaalap (IMF)

3,4

2,8

OECD

2,7

2,8

Reuters elemzői konszenzus

2,5-3,5

2,8-3,6

Prognózisok átlaga*

3

3,1

Forrás: MNB, NGM, Consensus Economics, EU, IMF, OECD, Reuters, Buksza-számítás

 Mennyi lehet a nettó?

A makroszámok mellett a nemzetgazdasági tárca még tavaly decemberben publikált hosszú távú előrejelzéséből az is kiderül, milyen bérnövekedésre számít a kormány a mostani kilátások alapján.

A - nominális - nettó béreknél az NGM ebben az évben 9,4 százalékos emelkedést jósol, erre jöhet rá a 2019-ben várható 7,7 százalékos többlet. Ugyanez konkrét összegekben azt jelenti, hogy a 2017-es - kedvezmények nélkül számolt - több mint 197 ezer forintos nettó kereset az idén 216 ezer forint fölé emelkedhet, jövőre pedig közel 233 ezer forint lehet. Egyébként az idei év tempós béremelkedéssel indult: februárban a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagfizetés meghaladta a 205 ezer forintot, ami 12,9 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben.

Még minden megváltozhat, akár Trump miatt

Az is lényeges, hogy a fenti prognózisok az utóbbi hónapokban várható kilátások alapján készültek, így azokra nem lehet mérget venni. A növekedési, inflációs és fizetési mutatókat nagyban befolyásolhatják a kormány intézkedései, például egy szélesebb körű áfacsökkentés vagy egy nagyobb mértékű személyi jövedelemadó-mérséklés is.

A jelenleg még kedvezőnek mondható nemzetközi környezet szintén jelentős hatással lehet a kilátásokra. Ezek közül például komoly kockázatot jelent a világgazdaságra és akár az európai gazdaságra egy esetleges globális kereskedelmi háború, például Donald Trump amerikai elnök protekcionista intézkedéseire adott kínai vagy európai válasz eredményeként. Ez ugyanis a régiós országok, köztük Magyarország teljesítményét leginkább befolyásoló német gazdaság teljesítményét is meghatározhatja.

* Megjegyzés: a táblázatokban szereplő prognózisok átlagában szerepel a Consensus Economics és a Reuters-konszenzusában feltüntetett három (pesszimista, sima, optimista) előrejelzés.

Forrás: napi.hu