Akár 448 ezer forintos bruttó bért ígérve toboroz buszsofőröket a BKV. Az állásra ráadásul csekély jelentkezési feltételeket állapítottak meg, így például kötelező idegennyelv használatról egyáltalán nincs benne szó, sőt alapfokú végzettség is bőven elegendő a munkakör betöltéséhez – írja a Pénzcentrum.

Új álláshirdetésre figyeltünk fel a BKV hivatalos weboldalán - a facebookon keresztül -, ami mellé egy újraszerkesztett jelentkezési felület is tartozik. A portálon közzétett hirdetmény alapján 2018-ban egy leendő buszsofőr akár 448 ezer forintos bruttó bért is hazavihet.

A képen ugyanakkor jól látszik, hogy a 2017-es havi bruttó bér a sofőrök átlagából van számolva, így a 2018-ra előirányzott 12 százalékos bérfejlesztés is átlagban értendő.

A hivatalos oldalán elérhető megújult jelentkező felületen fontos változás például, hogy most már a meglévő jogosítványtípus alapján - szortírozva - lehet jelentkezni. Ez annyit jelent, hogy B, C kategóriával először csupán vezetői tanfolyamra, D kategóriával már egyből egy betöltendő állásra lehet jelentkezni. A tanfolyamok alatt ösztöndíj érhető el, ám tanulmányi szerződés kötése szükséges a vállalattal.

Ezután azonban nincs újdonság a munkakör betöltésének feltételeit illetően:

  • 21. életév,
  • a kiválasztott jogosítvány kategóriában érvényes vezetői engedély,
  • alapfokú végzettség,
  • egészségügyi alkalmassági,
  • érvényes PÁV II. vizsga.

A vállalat mindezek után 1461 forint/órás alapbért ajánl a leendő autóbuszvezetőknek, plusz kollektív szerződés szerint bérpótlékot és juttatásokat.

Sofőröket bármi áron

Az utóbbi időben több magyar tömegközlekedési nagyvállalat is rákapott arra, hogy különböző járatain kutatja leendő munkatársait. A járművek falára, ablakára kiragasztott állásajánlatok sokszor igen kecsegtető lehetőségeket kínálnak, miközben alig kötnek ki feltételeket. A Pénzcentrum az utóbbi időben számtalan ilyen, újszerű toborzási akcióról is beszámolt:

  • Legutóbb a BKV keresett villamosvezető tanulókat, akik már a tanulási folyamat során is 180, illetve 217 500 forintot zsebelhetnek be
  • Ezt megelőzően a MÁV hirdetett HÉV járatain szintén leendő sofőröket toborozva, ők akkor a tanfolyam idejére 180 500 forintot ígértek, amit egy ösztöndíjprogrammal 50 000 forinttal toltak volna meg havonta

Ennél is korábban a BKV egyébként már próbálkozott ablaküvegre ragasztott hirdetésekkel buszsofőröket keresni, ám annak az ügynek csúnya bonyodalom lett a vége. Sokáig úgy tűnt ugyanis, hogy a leendő sofőrök többet keresnének, mint a már régóta a cégnél dolgozó kollégák. Ez jött át legalábbis a szóróanyagokon látható 400 ezer forintos álomajánlatokból.

Hamar kiderült ugyanakkor, hogy a hirdetésekben feltüntetett fizetések valójában a jelenlegi sofőrök átlagkeresetét jelentette, nem pedig a kezdőbéreket.

Forrás: Pénzcentrum