Akár pályakezdőknek is fizetne 350-520 ezer forintos bért a Borsod megyei Tornanádaska, ahol óvónőket keresnek – számolt be róla csütörtökön az RTL Klub híradója. A rekordösszegű fizetést kínáló álláshirdetést a falu polgármestere tette közzé közösségi oldalán. Az 520 ezer forintos összeg majdnem a háromszorosa annak, amit a közalkalmazotti bértábla egy főiskolai végzettségű, pályája elején járó óvónőnek kínál, ez ugyanis mindössze bruttó 177 ezer forint – írja a Magyar Nemzet.

Míg a 2015/2016-os tanév adatai szerint Borsodban 10,8 óvodás jutott egy óvónőre, addig például ez a szám Somogyban csak 9,6 volt. A közigazgatási állásokat összesítő kormányzati portálon 180 találatot lehetett látni pénteken, ha valaki az óvodapedagógust kereső hirdetéseket kívánta böngészni; ezek tizedét Borsodban adták fel. A Pedagógusok Szakszervezete azt közölte lapunkkal, hogy saját megyei szervezetétől is úgy tudja, hiány van Borsodban az óvodapedagógusból.

– A tornanádaskai eset elszigetelt lehet, ennyire egyelőre nem riasztó az óvodapedagógus-hiány. Ugyanakkor évről évre rosszabb lehet a helyzet – erről beszélt lapunknak Makár Barnabásné, a PSZ ügyvivői testületének tagja, aki maga is Borsodban dolgozott. Mint elmondta, amikor a hetvenes években nagy méretű óvodákat építettek jellemzően a nagyobb városokba, rengeteg óvónőt képeztek. Ám ez a korosztály hamarosan nyugdíjba megy, így egyre nagyobb probléma az óvodapedagógusi állások betöltetlensége. Bár biztató, hogy az óvodapedagógusi szak a legnépszerűbbek között van a felsőoktatásban, közel sem biztos, hogy az itt végzők valóban óvónők is lesznek. – Sokan inkább elmennek Angliába bébiszitternek – mondta a PSZ szakembere, hozzátéve: a tapasztalat azt mutatja, hogy kevés óvodapedagógus és pedagógus marad a pályán.

– Eddig a növekvő orvoshiány volt jellemző, hogy nincs elég háziorvos, gyermekorvos, de 2-3 év múlva pedagógusból sem lesz elég – mondta lapunknak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) vezetője. – Vannak olyan területek, ahová nem megy senki, úgyhogy várhatóan egyre több ilyen hirdetés lesz – jegyezte meg. Felvetésünkre, hogyan lehetne ezeket a falvakat vonzóbbá tenni, arról beszélt, most az országban nagyjából mindenki egyformán keres a szakmában, vagyis vissza kell majd hozni a pótlékokat. Szerinte a probléma azokon a területeken fog elharapózni, ahol sok apró falu található. Így például gond lehet a Dél-Dunántúlon, Zala megye egyes részein, Nógrádban és Borsodban. – Az eset rávilágít, hogy nagyon komolyan kell foglalkozni a munkaerő-áramlással. Különféle megoldásokat kell majd találni az egyes területeken; ami igaz lesz Zalára, az nem működik majd Borsodban – tette hozzá.

Forrás: Magyar Nemzet