„Ne ígérjenek az ellenzéki pártok olyat, amit annak idején ők vontak vissza” – fogalmazott a nyugdíjszakértő, de a kormányt is felszólította, hogy játsszon nyílt kártyákkal.
Egy civilizált államban nem a miniszterelnöknek, hanem a gazdasági minisztérium főosztályvezetőjének kellene bejelentenie, hogy teljesítik a törvényi kötelességüket, odaadják a nyugdíjemelés esedékes részét – jelentette ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Simonovits András.
Simonovits András
A nyugdíjszakértő szerint egy átlagos nyugdíjas egyben fog kapni nagyjából 10 ezer forintot, ennyi a különbség a tavaszi nyugdíjemelés és az éves átlagos infláció kumulált hatása között, úgy kalkulálva, hogy nagyjából 120 ezer forint az átlagos nyugdíj havonta.
Simonovits arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt években a bérek növekedése felgyorsult, amiből az következik, hogy a nyugdíjasok lemaradnak a foglalkoztatottakhoz képest. „Az ellenzéki pártok foglalkoznak a svájci indexálás visszahozásával, de a 20 százalékos bérnövekedés esetén ez 10 százalékos nyugdíjemeléssel járna, amire nincs meg a fedezet” - magyarázta.
Simonovits a 13 havi nyugdíjra utalva azt javasolta, hogy ne ígérjenek az ellenzéki pártok olyat, amit annak idején visszavontak, amikor hatalmon voltak. De a kormányt is felszólította, hogy játsszon nyílt kártyákkal, vallják be, hogy a járulékcsökkentés illetve a szocpolból részesülők körének lecsökkentése miatt mennyi pénz esik ki a támogatásokból és hogyan tudnák azt pótolni. Esetleg ennek érdekében fel akarják-e emelni az áfát 27 százalékról ezért 28-ra. Simonovits szerint a dinamikus béremelések és a személyi jövedelemadó csökkentése miatt nagyon polarizálódnak az új nyugdíjak és elviselhetetlenek lesznek a különbségek az alacsony és a magas nyugdíjak között.
Érthetetlen a nyugdíjszakértő szerint, hogy nem vezetik be a nyugdíjplafont.
Emlékeztetett arra, hogy a finneket kivéve sehol nincs nyugdíjplafon nélküli rendszer. Hozzátette: azért lenne szükség a 25 százalékos SZJA-kulcsra, hogy már a nettó bérek se szaladhassanak el, és az alacsony nettó béreket is emelni kellene, hogy azok ne lehessenek olyan alacsonyak. Simonovits szerint felelőtlen Botka ígérete a 13. havi nyugdíjra. ”Ha Botka, ne adj’ isten megnyerné a választásokat és bevezetné a 13.havi nyugdíjat, akkor azt 20-ben már vissza kellene vonnia, és megnézném, hogy 22-ben milyen győzelmi eséllyel indulhatna a választáson” - fogalmazott Simonovits.
Forrás: ATV