Az összes fejlett ország, de még néhány fejlődő is rendelkezik családtámogató politikával, amely a családok helyzetét vagy a gyermekvállalási kedvet hivatott javítani. A Boston College és a Queen Mary University kutatói az OECD-országok adatait vizsgálva arra hívják fel a figyelmet, hogy a családbarát programoknál azokra a munkaerőpiaci hatásokra érdemes koncentrálni, amelyek a nők helyzetét javítják – írja az Alapblog.

A családtámogató intézkedések ma már gyakorlatilag a szociális háló alapját képezik és igen széles körűek lehetnek, így megjelenhetnek a gyermeknevelést elősegítő pénzbeli és nem pénzbeli támogatásokban (például a különféle segélyek, adózásban érvényesíthető kedvezmények, a munkaerőpiacra való visszailleszkedést segítő politikák, részmunkaidő–rugalmas munkaidő biztosítása).

A kutatások rendre eltérő módon ítélik meg, hogy mennyire érik el céljukat a különféle családtámogatási politikák. Az biztos, hogy alapszinten hozzájárulnak a nagyobb fokú nemi egyenlőséghez a munkaerőpiaci hatások révén, és a gyermekek fejlődésére is pozitív hatást gyakorolnak. A gyermekvállalási kedvre való hatásuk már vitatottabb terület, mert azt az anyagi ösztönzők és családtámogatási rendszer mellett egyéb társadalmi-gazdasági tényezők is befolyásolják.

Hol költik a legtöbbet családtámogatásra?

A Boston College és a Queen Mary University kutatói azt vették górcső alá, hogy a szülési szabadság és az egyéb gyermeknevelési támogatások milyen hatással vannak a termékenységre, a női foglalkoztatásra, illetve férfi–nő jövedelmi eltérésre.

Természetesen országonként eltérő, hogy milyen formában elérhető családtámogatási lehetőségek vannak érvényben, és ezek milyen hatásfokkal működnek. Az USA kivételével az összes OECD-országban fellelhető elem a gyermek születését követő fizetett szabadság. Azonban nagy különbségek vannak ennek időtartamában, valamint abban is, hogy a jövedelem hány százalékát jelenti, illetve milyen arányban származik a társadalombiztosítási rendszerből és a munkáltatótól (a fejlődő országoknál különösen nagy a lemaradás).

Nem meglepő módon a jóléti államról híres skandináv országokban a leghosszabb a munkahelyi távolléti támogatás, Svédországban 14 hónap, Norvégiában 20 hónap, míg a finneknél 3 év jár. Az OECD átlagát nézve a születés utáni 20 hétre biztosított az anyáknak a munkától való távollét, amire a jövedelem 50-100%-a jár (hazánkban 24 hét fizetett szabadság jár).

Sok országban a szülési szabadságot, a családtámogatási rendszer részeként egyéb más támogatások is kiegészítik, mint a támogatott gyermekgondozás, a részmunkaidős munkavégzés vagy a rugalmas munkaidő, valamint a dolgozó szülőknek nyújtott egyéb támogatások. Az ezek mögött meghúzódó logika természetesen az, hogy úgy támogassák a gyermekvállalást, hogy közben a nők munkaerőpiactól való távollétét minimális szintre szorítsák.

Az eltérő állami hozzájárulás és jogosultsági idő miatt az is nagyon eltérő, hogy összesen mekkora összeget fordítanak családtámogatásra az egyes országok. Az ilyen célokra költött kormányzati összegek az OECD-országokban a GDP 0,7%-ára tehetők, de néhány országban a GDP 3%-át is elérik. Az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Dániában is bőven a GDP közel 4%-ának megfelelő összeget költenek családtámogatásra, ugyanakkor meglepő módon hazánk is ott van az élen a 3,57%-kal (és ebben nincsenek benne a lakhatásra nyújtott támogatások).

A családtámogatás munkaerőpiaci hatásai

Nyilvánvalóan a munkaerőpiaci helyzetnek komoly súlya van a gyermekvállalási döntésekben is. A tanulmány alapján pedig nagyon fontos tényező a szülési szabadság és az azt követő gyermektámogatási időszak hosszúsága. A kutatások alapján az említett jogosultságok rövid időtartama a női foglalkoztatási ráta kismértékű növekedését okozza, míg a hosszabb időtartamú jogosultság pedig a női bérekre negatív hatással van (leginkább a kiesett tapasztalat és karrierlehetőségek miatt).

A szerzők 30 OECD-ország 45 éven átívelő adatait nézték át, amiből arra jutottak, hogy a születés után járó munkahelyi szabadság és az egyéb gyermeknevelési támogatások elsősorban munkaerőpiaci hatásokkal járnak. A 1,5 évnél hosszabb szülési szabadság és az ahhoz kapcsolódó juttatások magasabb szintű női foglalkoztatást eredményeznek, lehetővé téve a nők számára, hogy visszatérjenek a szülés előtti munkájukhoz, ugyanakkor nem hatnak nagymértékben a gyermekvállalási kedvre.

A minta alapján azonban a hosszabb és nagyobb összegű jogosultságok hátrányosak lehetnek a női munkavállalásra, különösen a kevésbé képzettek számára. A magas képzettségű nőknél pedig elsősorban a férfi–női kereset közti rés növekedésében érezhető a hatás.

A szerzők azt is megnézték, hogy a munkahelytől váló távolléti idő és a nemeknél jellemző foglalkoztatás között milyen kapcsolat áll fent. Összességében azt állapították meg, hogy a hosszabb távolléti jogosultságot biztosító országokban szűkebb a foglalkoztatási rés is, tehát javul a nemi egyenlőség a munkaerőpiacon. Érdekes módon a szerzők arra jutottak, hogy a szülési szabadság hossza és pénzügyi lefedettsége szintén negatívan korrelál a termékenység mértékével. Érdemes megjegyezni, hogy ez leginkább hazánkra és a többi régiós országra jellemző leginkább, ahol amellett alacsony a születésszám, hogy a többi országhoz képest hosszabb a szülési szabadság.

Forrás: Alapblog

Sztrájk 2.0



Meg­je­lent Ber­ki Er­zsé­bet tu­do­má­nyos i­gé­nyű össze­fog­la­ló mű­ve a mun­ka­harc esz­kö­ze­i­nek ma­gyar­or­szá­gi al­kal­ma­zá­sá­ról.
A Sztrájk 2.0 el­ér­he­tő e‐book for­má­ban.

Megvá­lasz­tot­tak — Mi lesz most?



A szem­lé­le­té­ben teljes mér­ték­ben újdon­ság­nak szá­mí­tó könyv egy­részt meg­oldást nyújt a ma­gyar szak­szer­ve­ze­te­ket is súj­tó fo­lya­ma­tos tag­lét­szám­csökkenés meg­állí­tá­sá­ra, más­részt se­gít át­te­kin­te­ni a mun­ka­he­lyi tiszt­ség­gel já­ró fe­la­da­to­kat, va­la­mint azok si­ke­res el­lá­tá­sá­hoz gya­kor­la­ti ta­ná­csok­kal lát­ja el a mun­ka­he­lyi szak­szer­ve­ze­ti tiszt­ség­vi­se­lőket.

To­vábbi in­for­má­ció